Az egyetemen is remekelne tehetségünk

A több poszton is bevethető Dorogi Máté elárulta, a Debreceni Egyetem alakulatának rutinos tagjai hasznos meglátásokkal látják el, amelyeket igyekszik megfogadni.

A DEAC férfi röplabdacsapatánál Fodor Antal vezetőedző bátran nyúl a saját nevelésű játékosokhoz: ezt a kijelentést Dorogi Máté esete is bizonyítja, hiszen a 19 esztendős tehetség a felnőttekkel kezdte meg a felkészülést nyáron.

– Nem volt ismeretlen a közeg, mivel már december óta a csapattal tréningezek. Mindenki segítőkész, de ki szeretném emelni F. Nagy Bencét, Remete Lászlót és Williant, hiszen tőlük rengeteg hasznos tanácsot kapok. A röplabdával a Fazekas Mihály Gimnáziumban ismerkedtem meg, a DEAC-nak pedig 2016 óta vagyok a tagja. Az elmúlt években a liberót leszámítva gyakorlatilag minden poszton megfordultam, a legjobban négyes ütőként érzem magam a pályán. Tisztában vagyok azzal, hogy sokat kell fejlődnöm ahhoz, hogy a felnőttek között is megálljam a helyem. Úgy fest, hogy az új idényben főleg az U20-as gárdában kaphatok sok játéklehetőséget, de abban is bízom, hogy olykor az Extraligában is keretbe kerülök – nyilatkozta ifjú reménységünk.

Együttesünk szombaton a Kistext Kupán szerepelt, és a fővárosban Dorogi Máté is letehette a névjegyét. Röplabdázónk a Kistext és a Kazincbarcika ellen is pályára lépett, vezetőedzőnk bizalmát pedig abszolút meghálálta.

– Mielőtt bevetett Tóni bácsi, dolgozott bennem a stressz, de az első pontot követően megnyugodtam, és próbáltam élvezni a játékot. Ez a teljesítmény egy jó alap, amire bátran építhetek. Sokáig emlékezni fogok erre a tornára, ugyanis az ellenfeleknél válogatott játékosok és remek légiósok jutottak szóhoz – mutatott rá Dorogi.

Máté életében hétfőn új fejezet kezdődött, hiszen megkezdte a tanulmányait a Debreceni Egyetem Orvostudományi Karán.

– Már hetedikes koromban eldőlt, hogy ezt a pályát választom, a gimiben biológia-kémia szakos osztályba jártam. Hatéves a képzés, és ha minden a terveim szerint alakul, akkor sebészként fogok majd dolgozni – zárta mondandóját négyes ütőnk.

 BIRÓ ÁDÁM