Nagy Bence: A csapat sikere a legfontosabb

A gólerős futsalos szerint a Debreceni Egyetem alakulata elégedett lehet az eddigi eredményeivel.

A DEAC férfi futsalcsapata két fordulót követően veretlen az NB I-ben. Elek Gergő legénysége az első fordulóban az Újpest otthonában egy pontot szerzett (2-2), hétfőn pedig az újonc ELTE-BEAC együttesét győzte le 7-1-re a DESOK-ban.

A tegnapi mérkőzésen rá tudtuk erőltetni az akaratunkat a vendégekre, ez volt a siker egyik fontos összetevője. A letámadásunkkal megnehezítettük a dolgukat, emellett megfelelően sáfárkodtunk a helyzeteinkkel. Viszonylag jó rajtot vettünk a bajnokságban, az újpesti összecsapáson ugyan kétszer is vezettünk, ennek ellenére értékesnek tartom a döntetlent, míg az ELTE-BEAC ellen hoztuk a kötelezőt – összegzett a duplázó Nagy Bence.

A 24 éves centert nyáron szerződtettük a Nyírgyulajtól, és eddig nem maradt adós a találatokkal, hiszen két találkozón háromszor köszönt be.

Elégedett vagyok a teljesítményemmel, bár azt hozzá kell tennem, hogy ez a csapattársaim érdeme is, ugyanis kiváló passzokat kapok tőlük. Konkrét célt nem tűztem ki a gólok számát illetően, hiszen azt vallom, hogy a csapat sikere a legfontosabb. A beilleszkedés nem okozott gondot, mivel a srácokat már ismertem régebbről, továbbá a taktikai elemek elsajátításával is jól haladok – fogalmazott Nagy.

A DEAC a következő bajnokiján az Aramis csarnokában vizitál szeptember 2-án.

 

 

Fotók: Égerházi Péter