Először nyert idegenben a DEAC

A csereként beállt Kerekes Krisztián gólja döntött, Sándor Tamás együttese begyűjtötte a három pontot a Vasas második számú csapata otthonában.

A Loki péntek este egy pontot tartott otthon a Vasas ellen, a DEAC vasárnap ebédidőben háromért lépett pályára az angyalföldiek tartalékcsapata vendégeként. A házigazda beragadt a rajtnál, a Jászberény elleni döntetlent a Körösladánytól elszenvedett vereség követte, ám így sem várt könnyű mérkőzés Sándor Tamás együttesére, amely két forduló után három ponttal állt.

Annál is inkább, mert a Vasas első csapatából többen is pályára léptek az NB III-as bajnokin, Vida Máté, Ihrig-Farkas Sebestyén és Géresi Krisztián is a kezdőben kapott helyet – ahogyan egy hazai szimpatizáns találóan megjegyezte, „ilyenkor legalább gyakorolhatják a góllövést”. Ezt elkerülendő ismét a mindössze 17 éves Ratku Roland állt a debreceni gólvonalon, aki a kis Loki ellen bravúrokkal bizonyította, hogy megérdemli a bizalmat.

Lendületesebben kezdtek a hazaiak, Faragó Bálint jól szervezte a játékot, Géresi centerezése után pedig a vezetést is megszerezhette volna a Vasasnak, de lapos lövését Ratku kitolta a bal alsó elől. Az első negyedóra végére kijött a szorításból a DEAC, ám a nagyobb helyzetek így is a fővárosiak előtt adódtak, előbb egy szöglet után az előrehúzódó Enyedi Péter fejese, majd kisvártatva Hosszú Zétény távoli lövése kerülte el centikkel a kaput. Az ivószünet után aztán fokozatosan átvették a kezdeményezést az egyetemisták, Al-Sheraji Rauf és Szabó Levente a széleken többször is megbontotta a hazai védelmet, ám az indítások, beadások többnyire pontatlanok voltak, a Vasas védőinek magasságbeli fölényét középen nem sikerült kompenzálni. Öt perccel a szünet előtt Bereczki késztette le Szabónak, de a lövést könnyedén védte Bánfalvi, majd nem sokkal később egy gyors kontra végén Rab Boldizsár mentett nagyot Oliver Tochukwu elől, a legnagyobb helyzet azonban Soltész János előtt adódott, aki hét méterről a keresztlécet találta el. Hiába a tűzijáték, az első félidőben nem zördültek meg a hálók, így a térfélcsere utánra maradt a döntés.

A második játékrész elején is a Vasas volt aktívabb, Ihrig-Farkas beadása után ide-oda pattogott a labda a tizenhatoson belül, s bár Faragó végül kapura tudott fordulni, emelését könnyedén fogta Ratku. Ami kimaradt az egyik oldalon, bement a másikon: az angyalföldi védelem nem állt a helyzet magaslatán, a csereként beállt Kerekes Krisztián pedig köszönte szépen, és tíz méterről, nagy erővel a kapu jobb oldalába lőtt. Gyorsan válaszolhatott volna a Vasas, de Géresi Krisztián szabadrúgása elkerülte a kaput, az egyszeres válogatott szélső csupán néhány centimétert tévedett. Mentek előre a fővárosiak, de nem tudtak ritmust váltani, amiben nagy szerepe volt a DEAC fegyelmezett védekezésének, többnyire már a középpályán sikerült megakasztani a hazai támadásokat. Sőt, az egyetemisták gyors kontráiban ott volt a gólveszély, Bidzilya Anton két védőt is lerázott magától, ám lövése célt tévesztett, a hosszabbításban pedig Kerekes találta telibe a keresztlécet. Sándor Tamás együttese szervezett játékkal, megérdemelten győzte le 1–0-ra a Vasas második számú csapatát, a debreceniek ebben az idényben először nyertek bajnokit vendégként – a Füzesgyarmat elleni nyitányon nem jött össze a pontszerzés.

NB III Keleti csoport, 3. forduló

Vasas II – DEAC 0–1 (0–0)

Vasas II: Bánfalvi – Hosszú, Puskás, Kovács D. (Farkas B. 61′), Enyedi, Vida, Pócs, Rab (Huszár 61′), Ihrig-Farkas, Faragó, Géresi

Vezetőedző: Harmati Tamás

DEAC: Ratku – Papp F., Tochukwu (Kerekes 46′), Kónya, Sándor T., Bereczki (Trencsényi 79′), Szabó L. (Bidzilya 68′), Al-Sheraji, Soltész, Korhut, Orosz

Vezetőedző: Sándor Tamás

Gólszerző: Kerekes 55′

P.G.

Forrás: debsport.com