Az utolsó percig küzdve hozott el egy pontot Kisvárdáról a DVSC

Az első félidőben érintetlenek maradtak a kapuk, a másodikban viszont négy is született, kettő hazai, kettő vendégoldalon, így döntetlennel zárult a Loki szezonnyitó várdai vendégszereplése.

 

Véget ért az uborkaszezon, hétvégén már tétmérkőzésen léptek pályára az NB I-es csapatok. A 2022-2023-as sorozat a Bozsik Arénában, a Honvéd – ZTE (0-1) összecsapással vette kezdetét, majd szombaton a Kecskemét – Vasas (0-0) és az Újpest – Mezőkövesd (1-1) párharcokkal folytatódott. Vasárnap a DVSC is bemutatkozott, mely gárda a Kisvárda otthonába látogatott a nyitányon.

A Lokomotív kerete alaposan átalakult a felkészülési időszak alatt, távozott többek között Tomas Kosicky, Korhut Mihály, Ugrai Roland, Tischler Patrik, Pávkovics Bence, Bényei Ágoston, Szujó Attila, Poór Patrik, Pintér Ádám, Gyönyörű Gergő, Soltész Dominik, Marko Nikolic, Ante Erceg. Érkezőkből sem volt hiány, Megyeri Balázs, Dusan Lagator, Meldin Dreskovic, Major Sámuel, Olekszandr Romancsuk, Georgiosz Neofytidisz, Saná Gomes, Christian Manrique és Raul Balbarau debrecenben folytatta pályafutását.

Nem csak az új játékosoknak volt ez első mérkőzése piros-fehér szerelésben, a vezetőedző, João Janeiro is ezen a találkozón debütált a Vasutas kispadján. A csapat tavalyi keretének Debrecenben maradt alapemberei közül Da. Babunski és Bódi sérülés miatt el sem utazott Kisvárdára, viszont a két új védő, Manrique és Olekszandr a kezdőben kapott helyet. A cívisvárosiak még nyeretlenek a Várkerti Stadionban, ezt a rossz sorozatot szerették volna megszakítani vasárnap.

Kiegyenlített mezőnyjátékkal kezdődött a mérkőzés, a debreceniek próbáltak támadófelfogásban, agresszívan futballozni. Ezzel okoztak némi zavart hazai oldalon, ám az első komoly helyzet a Kisvárda előtt adódott. Ötvös gyengére sikerült lövését nem tudta fogni Gróf, a kipattanó labda Asani elé került, szerencsére a várdai támadó elcsúszott, így sikerült tisztázni. Nem sokra rá ismét Asani vehette volna be a debreceni kaput, ám közelről sem tudta a hálóba juttatni a játékszert.

Ahogy telt az idő, átvette a játék irányítását a szabolcsi gárda, nem egyszer forgott veszélyben a debreceni kapu. Mesanovic juttathatta volna vezetéshez csapatát, senkitől sem zavartatva, közelről sem találta el a kaput. Próbálkozott a Loki, ám egy Deslandes fejesen kívül komolyabb lehetőséget nem lehetett feljegyezni. A játékrész végére még nagyobb lett a hazai fölény, ám a gólt nem láthattak a Várkerti Stadionba kilátogató nézők a félidő végéig.

Hazai helyzettel indult a második félidő Camaj beadása Ötvöst találta meg, aki sarokkal veszélyeztetett, ám a labda a bal kapufa mellett hagyta el a játékteret. Az 50. percben megszületett a mérkőzés első találata, hátránybe került a Loki: a szünetben becserélt Saná értelmetlen szabálytalanságát a játékvezető büntetővel díjazta, Camaj pedig élt a lehetőséggel, gólra váltotta a tizenegyest. Azonnal szépíthetett volna a hajdúsági gárda, ám Sós beadását Szécsi fölé fejelte. Magasabb sebességi fokozatba kapcsolt a Lokomotív, ám helyzetek továbbra is hazai oldalon adódtak inkább. A 85. percben siker koronázta a debreceni próbálkozásokat:

Bárány adott be szélről, a hosszún érkezett Dzsudzsák, aki kapásból lőtt, Hindrichről kipattant a labda, melyre a debreceni csapatkapitány csapott le és közelről már nem hibázott. Még el sem múltak az öröm pillanatai, ismét vezetett a Kisvárda, Makowski fejéről került a labda Gróf kapujába. A hazaiak már elhitték, zsebben a három pont, ám nem számoltak Báránnyal, aki egy gyors kontra végén egalizált, megmentve csapatának egy pontot.

OTP Bank Liga 1. forduló

Kisvárda – DVSC: 2-2 (0-0)

Kisvárda: Hindrich – Hej, Vranjanin, Kovacic, Leoni – Melnik, Lucas (Karabeljov 72’), Camaj (Navrátil 72’), Ötvös (Makowski 65’) – Mesanovic (Ilievszki 89'), Asani (Czérna 72’)

Vezetőedző: Török László

DVSC: Gróf – Baranyai, Deslandes, Oleksandr, Manrique (Saná 46’) – Kundrák (Ferenczi 39’), Dzsudzsák, Varga (Baráth 56’), Sós – Szécsi, Do. Babunski (Bárány 56’)

Vezetőedző: João Janeiro

Gólszerzők: Camaj 50’, Makowski 87’ ill. Dzsudzsák 86’, Bárány 93’

 

Fotó: dvsc.hu