Szoros meccset játszottunk a Békéscsabával

Kétgólos hátrányát ledolgozta a DEAC, ám a mindent eldöntő találatot a vendégek szerezték.

Felkészülési mérkőzésen a másodosztályú Békéscsaba együttesét fogadta ma az NB III-as bajnoki rajtra készülő labdarúgócsapatunk. Az előző két edzőmeccsen nagyarányú győzelmet arattak a mieink, hiszen a kis Lokit 5-0-ra, a Sényőt 7-4-re verték. Ezúttal nehezebb dolgunk volt a DEAC Sportcampuson rendezendő összecsapáson az eggyel magasabb osztályban szereplő lila-fehérek ellen, ám alaposan megnehezítettük a vendégek dolgát.

A viharsarkiak a szudáni válogatott labdarúgó, Yasin Hamed duplájával kétgólos előnyre tettek szert az első félidőben, ám még a szünet előtt sikerült szépíteni Sándor Tamás büntetőjével. A második játékrészben Pap Ferenc révén kiegyenlítettünk, és bár megvoltak nekünk is a lehetőségeink, de a mindent eldöntő találatot a Békéscsaba játékosa, Bónus Marcell szerezte a 71. minutumban.

A DEAC legközelebb szombaton 18 órakor Pallagon, a Debreceni Labdarúgó Akadémia pályáján az NB II-be idén visszajutott Kazincbarcika ellen játszik felkészülési mérkőzést.

Edzőmeccs
DEAC–Békéscsaba 2-3 (1-2)

DEAC Sportcampus. Vezette: Tatár.
DEAC: Tóth D. – Soltész, Ujvárosi, Orosz – Jankelic, Aranyos, Sándor T., Kónya – Bereczki, Szabó L., Bidzilya. Cserék: Ratuku, Gaczella, Pap F., Béke, Rauf, Trencsényi, Karika, Varga B., Horváth T., Kerekes, Ágoston D.
Gól: Sándor T. (11-esből, 44.), Pap F. (64.), ill. Hamed (9., 41.), Bónus (71.)

NYITRAI DANIELLA