Két tehetségünk is a maradás mellett döntött

Tóth Benedek és Harcsa Dávid is a Debreceni Egyetem alakulatában vág neki a következő szezonnak.

Korábban már többször jeleztük, hogy gőzerővel zajlik a csapatépítés a DEAC férfi futsalosainál, ezúttal Tóth Benedek és Harcsa Dávid szerződéshosszabbításáról számolhatunk be.

A 20 éves Tóth 2018-ban mutatkozott be U17-es együttesünkben, az előző évek alatt pedig sokat fejlődött, így Krajcsi Bence mellett őt is bátran bevetheti Elek Gergő vezetőedző.

– Nehéz dolgom lesz, ha ki akarom szorítani Bencét a kapuból, mivel ő hazánk egyik legjobbja ezen a poszton. Az előző idény második felében válogatott formában védett, nem véletlenül került be a nemzeti együttesbe. Baráti viszonyt ápolunk egymással, ettől függetlenül azért fogok dolgozni, hogy én is megkapjam a bizonyítási lehetőséget a mestertől. Álmomban sem gondoltam azt, hogy idén két éremmel gazdagodunk. Eddigi karrierem legnagyobb sikereit élhettem át, bízom benne, hogy a jövőben hasonló eredményeket tudunk elérni. A nyári pihenő alatt sikerült feltöltődnöm, Horvátországban és a Balatonnál is eltöltöttem pár napot – nyilatkozta Tóth Benedek.

A 18 esztendős Harcsa Dávid szintén szép karriert futhat be, nem véletlenül került be több alkalommal első csapatunk keretébe az előző szezonban.

– Jól érzem magam itt, ezért sem gondolkodtam a váltáson. Úgy érzem, minden körülmény adott ahhoz, hogy sokat tudjak fejlődni a DEAC-ban. Az sem mellékes, hogy Elek Gergő vezetőedző bátran nyúl a fiatalokhoz. Februárban csatlakoztam a csapathoz, ezt megelőzően futballoztam, így minden téren fejlődnöm kell, de ebben a rutinos csapattársak sokat segítenek. Abban bízom, hogy az új idényben ismét bejutunk a felsőházba, aztán ott már bármi megtörténhet – mutatott rá Harcsa.

 BIRÓ ÁDÁM