Ötödik helyen végzett frizbicsapatunk a MEFOB-on

A DEAC frizbicsapata versenyekkel teletűzdelt napokon van túl. Múlt csütörtökön és pénteken zajlott a MEFOB, majd szombaton dupla hazai fordulóval folytatódott a nemzeti bajnokság. Az egyetemi gárda egyre jobb teljesítményt nyújt, és a játékosok e hét végén újra hazai pályán kergetik a korongot.

A bajnoki meccsekről Kovács Lilla, a csapat egyik nemrégiben igazolt játékosa nyilatkozott.

A szombati versenynap előtt tudatosult bennünk, hogy mennyire rohan az idő, hisz már el is érkeztünk a bajnokság feléhez. Akikkel az elmúlt hónapokban idegenben játszottunk, azokat itthon fogjuk fogadni, és fordítva. Azért is vártuk nagy izgalommal a duplafordulót, mert ez egy nagyon jó alkalmat adott arra, hogy lemérjük, mennyit fejlődtünk a szezon első felében. Az odavágón mindkét ellenfelünktől vereséget szenvedtünk, mégis bizakodva készültünk az összecsapásokra. A délelőtti meccsen a Trust volt az ellenfél, amelytől még áprilisban hirtelenhalálban kaptunk ki, most azonban végig mi irányítottuk a mérkőzést, és 15-3-ra nyertünk. A második találkozón a címvédő OUT volt a vendégünk. Tőlük az első fordulóban 15-2-ra kaptunk ki, és ezúttal sem lett sokkal szorosabb a végeredmény, de a mérkőzés első harmadában egyenlő félként tudtunk ellenük játszani, aztán a meccs végére persze megint felőröltek minket, így a vége 5-15 lett. Nagy előrelépésnek azt látom, hogy sikerült leküzdenünk a szezon első felében ránk telepedett görcsösséget, ezúttal sokkal jobban tudtunk örülni a meccsközbeni kis egyéni és csapatsikereknek, sőt az elrontott megmozdulások utána a gárda egy emberként küzdött a hiba kijavításán. Remélem, a szezon hátralévő részében ezt a mentalitást tovább tudjuk erősíteni – fogalmazott Kovács Lilla.

A MEFOB-on szerzett tapasztalatokról Lakatos-Tálas Péter számolt be.

 

Az idei ultimate frizbi MEFOB Miskolcon zajlott, és a szervezők kétnapos verseny formájában bonyolították le a tornát, amelyen hat csapat vett részt. Mi végül az ötödik helyet szereztük meg, ami elsőre szerény teljesítménynek tűnhet, de ha figyelembe vesszük, hogy a 12 fős csapatunkban 5 olyan játékos is szerepelt, akiknek ez volt élete első nagypályás tornája, akkor máris árnyaltabb a kép. Ez az öt játékos az idei szemeszterben kezdett a frizbivel ismerkedni, és az egyik kimondott célunk az volt, hogy az újoncok ízelítőt kapjanak a 7-7 elleni játékból, és hogy szép lassan mindenki megtalálja a helyét a pályán és a csapatban. Az utolsó meccsekre ezt sikerült is teljesítenünk, és nagyon örülök, hogy a helyosztón győztesként hagyhattuk el a pályát. Bár én sem régen csatlakoztam a csapathoz, számomra is jól láthatóan formálódik, fejlődik az egyetemi frizbis közösség, és nagyon jó ennek a folyamatnak részének lenni – összegzett Lakatos-Tálas Péter.

A Well Travel Liga május 28-án folytatódik. A DEAC FreeBees ezúttal a budapesti Sportszigetet fogadja a Dóczy utcai Sportcampuson. A mérkőzés 16 órakor veszi kezdetét, a belépés ingyenes.

 

WTL-eredmények

DEAC FreeBees – Trust 15-3

DEAC FreeBees-OUT 5-15

 

 

 

Fodorné Érsek Kitti