Debrecenben, mégis idegenben

Sárosi Norbertnek különleges lesz a mérkőzés, mivel egykori csapattársaival nézhet farkasszemet.

Az NB III Keleti csoportjában második helyen álló DEAC futballistái szerdán a Nagyerdei Stadionban vizitálnak, ahol a 12. pozíciót birtokló kis Lokival csapnak össze. A piros-fehérek az előző három bajnokijukat megnyerték, míg Sándor Tamás együttese a legutóbbi három játéknap során csupán két pontot szerzett. Annak örülhet a vezetőedzőnk, hogy Orosz Marcell és Bidzilya Anton eltiltása letelt, vagyis rájuk már számíthat a cívisvárosi derbin.

– Mindkét csapatban sok fiatal szerepel, így egy pörgős mérkőzést várok. Korábban több éven keresztül futballoztam a DVSC-ben, így holnap sok korábbi csapattársammal találkozhatok a pályán. A Loki sokat fejlődött az utóbbi időben, ez derül ki az eredményeiből is. Ősszel 3-0-s győzelmet arattunk, bár nem volt annyira könnyű dolgunk. Természetesen hasonló végeredményt elfogadnék ezúttal is. A Nagyerdei Stadionban mindig jó érzés játszani, így nagyon várom már az összecsapást. Vasárnap a tiszafüredi meccs nem úgy alakult, ahogy azt reméltük (2-0-ra nyert a vetélytársunk – a szerk.). A hétvégén hátul hiányzott a megfelelő koncentráció és agresszivitás, míg elöl hiába akadtak helyzeteink, ezekkel nem tudtunk élni. Levontuk a tanulságokat, de már előretekintünk! – nyilatkozta Sárosi Norbert.

Fontos információ, hogy az ütközetet ingyen lehet megtekinteni. A DEAC-szurkolók számára az A1 és A2-es szektorok lesznek nyitva, melyet az Aquaticum felőli feljárón lehet majd megközelíteni.

NB III Keleti csoport 34. forduló
DVSC II-DEAC
2022. 05. 04. (szerda) 17:00, Nagyerdei Stadion