A szezon utolsó hazai mérkőzése jön

A DEAC női röplabdázói szombaton 18 órától a Miskolci VSC együttesét látják vendégül a DESOK-ban.


Kuszkó Zsolt tanítványai a mostani idényben utoljára szerepelnek itthon, a felsőházat az éllovas BVSC csarnokában fogják zárni április 23-án.
Március elején 3:1-re győzték le az MVSC-t idegenben. A vezetőedző a sikert követően azt mondta, hogy nyögvenyelős mérkőzésen szerezték meg a három pontot.
Emellett azt is elárulta, hogy saját dolgukat nehezítették meg a kapkodó játékukkal.
A borsodiak eddig négy egységet szereztek, ezzel az ötödik helyen állnak a tabellán.
Surányi István gárdája az előző fordulóban a TFSE-t fektette két vállra, ezzel megszakadt a nyeretlenségi szériája.
A képzeletbeli dobogó harmadik fokán álló debreceni együttes a múlt héten nem bírt a Szegeddel hazai környezetben, de a mai mérkőzésen javíthat a mérlegén.