A lányoknak jól ment hétvégén

A Debreceni Egyetem férfi röplabdázói nem bírtak a MAFC együttesével, ellenben a lányok ötszettes mérkőzésen diadalmaskodtak. Labdarúgóink két pontot a Hidasnémeti otthonában hagytak, kézilabdázóink pedig elveszítették hazai bajnokijukat. A DEAC női futsalosai az élen zárták az alapszakaszt.

Röplabda
A DEAC női röplabdázói a Szolnokot fogadták vasárnap az NB II felsőházi rájátszásában. A mérkőzés hatalmas küzdelmet hozott, öt szettben dőlt el a mieink javára.

– Az első játszmában koncentráltan röplabdáztunk, ám ezt követően hullámvölgybe kerültünk. Innentől nehéz dolgunk lett, de örülök a győzelemnek. Ellenfelünk dicséretet érdemel, hiszen jól blokkolt, emellett a mezőnymunkáját szintén ki lehet emelni. Sokat kivett belőlünk ez a találkozó – összegzett Kuszkó Zsolt vezetőedző.

Férfi röplabdázóink az előző hetekben zsinórban háromszor nyertek, vasárnap pedig a MAFC ellen folytathatták volna a remek szereplést az Extraligában. A helyzetüket nem könnyítette meg, hogy a kubai Gustavo kisebb sérülés miatt nem tudott pályára lépni, és hiányát megérezte a debreceni csapat. Bár az első szettet sikerült megnyerni, a folytatásban a MAFC jobbnak bizonyult, és 3:1-re megnyerte a mérkőzést.

Labdarúgás
A DEAC futballistái vasárnap délután a hidasnémetiekkel találkoztak az NB III Keleti csoportjában. Sándor Tamás legénysége nagy önbizalommal utazhatott a borsodi csapathoz, hiszem augusztusban 7-0-ra győzött ellene hazai környezetben. Ezt a teljesítményt ezúttal nem tudta megismételni együttesünk, és 1-1-es döntetlennel zárult a találkozó.

– A meccs előtt hangsúlyoztam, hogy nem az augusztusi meccsből kell kiindulni, hiszen a Hidasnémeti télen megerősítette a keretét. Sajnos a pálya minősége sem volt ideális. Ugyan végig mezőnyfölényben játszottunk, ám ez most meddőnek bizonyult – összegzett Sándor Tamás vezetőedző.

Kézilabda
Újabb nehéz megmérettetés várt a Debreceni Egyetem kézilabdázóira, akik a második helyen álló Békési FKC együttesét fogadták az NB I/B alapszakaszának 15. fordulójában. Az első félidőt a DEAC még háromgólos előnnyel zárta, ám a hajrát jobban bírták a vendégek, akik 25-22-re megnyerték a találkozót.

Futsal
A DEAC női futsalosai a Tolnát látták vendégül az NB I alapszakaszának utolsó fordulójában. A mérkőzés 3-3-as döntetlennel zárult, és így matematikailag is biztossá vált, hogy megnyertük az alapszakaszt.

– Az első pár percben még nem találtuk a ritmust, de ezt követően mi domináltunk. A harmadik gólunk után talán egy kicsit elkényelmesedtünk, és két elkerülhető gólt kaptunk. Összességében a döntetlennel is elégedettek lehetünk, hiszen így pontelőnnyel nyertük meg az alapszakaszt – összegzett Quirikó Vivien vezetőedző.

Hétfői mérkőzések

Jégkorong
Az Erste Liga alapszakaszában hetedik helyen végzett DEAC a Titánok együttesével játszik a playoff-kvalifikációban. A tét a rájátszásba jutás, a párharcok az egyik fél harmadik győzelméig tartanak. Az első találkozót Debrecenben rendezik hétfőn 18 órától. Másnap ugyanitt és ugyanekkor ismét összecsapnak a felek. Február 24-én Székesfehérváron találkozik a két gárda 18:40-től, majd – ha szükséges – 25-én is itt lesz mérkőzés, illetve ötödik meccs esetén a cívisvárosban dől el a továbbjutás február 27-én.

Futsal
A Magyar Kupa után ma 18:30-kor az NB I felsőházában is összecsap egymással a DEAC és az MVFC Berettyóújfalu. Szerdán büntetőkkel diadalmaskodott Elek Gergő legénysége a DESOK-ban, ahol most a bajnoki pontokért is vélhetően nagy küzdelem zajlik majd.

NyD