Címvédésre készülve

A Magyar Kupa final fourra készül a Debreceni Egyetem jégkorongcsapata. Kosárlabdázóink Körmendre, női röplabdázóink Jászberénybe, míg férfi futsalosaink a Nyírgyulaj otthonába látogatnak. Férfi röplabdázóink idei első bajnokijukat játsszák, női futsalosaink hazai pályán gyűjthetik be a pontokat.

Jégkorong
Hétvégén az EXIM Magyar Kupa négyes döntőjére készülnek a DEAC jégkorongozói, akik címvédőként utaznak el a Székesfehérváron rendezendő eseményre. Az elődöntőt a DVTK ellen vívják a mieink szombaton 14:05-kor, míg másnap ugyanebben az időben rendezik a bronzmérkőzést, ezt követően, 17:15-től pedig a döntő összecsapásra kerül sor.

Kosárlabda
Körmenden folytatja szereplését az NB I-es bajnokságban a Debreceni Egyetem kosárlabdacsapata. A szombaton 18 órakor kezdődő rangadón a két 28 pontos gárda vélhetően hatalmas csatát vív majd a győzelemért, hogy lépéselőnybe kerüljön a másikkal szemben. Jorgosz Vovorasz együttese kisebb hullámvölgybe került az elmúlt hetekben, hiszen – azt követően, hogy sorozatban öt mérkőzést nyert a bajnokságban – a Szolnok ellen hazai pályán, míg legutóbb Sopronban szenvedett vereséget. A Körmendi Városi Sportcsarnok finoman fogalmazva sem a legideálisabb hely egy gödörben lévő csapat számára a győzelem útjára való visszatéréshez, de bizakodásra adhat okot, hogy a vasiak is botladoznak az utóbbi időben.

Futsal
Hétfőn 18 órakor a Nyírgyulaj otthonában lép pályára a DEAC férfi futsalcsapata. Elek Gergő tanítványai az elmúlt két bajnoki mérkőzésükön nagyarányú vereséget szenvedtek, emiatt a hetedik helyre csúsztak vissza, és veszélybe került a felsőház elérése.

A bajnokságot magabiztosan vezető női futsalosaink vasárnap 12 órakor a második helyen álló Budaörs gárdáját fogadják a DESOK-ban.

Röplabda
Idei első bajnoki mérkőzésére készül a DEAC férfi röplabdacsapata, ráadásul rögtön egy bajnokesélyes, az éllovas Pénzügyőr látogat a DESOK-ba. A vasárnap 17 órakor kezdődő találkozón a mieink szeretnék megnehezíteni a jóval esélyesebb ellenfél dolgát. Nagy valószínűséggel pályára lép majd a DEAC új igazolása, a kubai Almora Nunez Gustavo Lazaro.

Reményeim szerint segíteni tudom a DEAC-ot abban, hogy minél előkelőbb helyen zárjon a bajnokságban. A Pénzügyőr elleni vasárnapi meccsen mindent megteszünk azért, hogy jó eredményt érjünk el – nyilatkozta Gustavo, aki a MAFC gárdájától érkezett a debreceni csapathoz.

Szintén vasárnap 17 órakor a lányok Jászberényben lépnek pályára. A hazaiak jelenleg a harmadik helyen állnak 24 ponttal, míg a DEAC 29 egységgel a második.

fotó:jegkorong.deac.hu