Salgótarjánban lép pályára a DEAC

Sándor Tamás szerint a Debreceni Egyetem alakulata egy jó kezdéssel a saját dolgát könnyíthetné meg.

A 19. fordulót rendezik meg vasárnap az NB III Keleti csoportjában. A harmadik helyen álló DEAC a Salgótarján otthonában vendégeskedik. A Nógrád megyeiek számára ez az idény eddig nem úgy sikerült, ahogy azt előzetesen tervezték. Az SBTC ebben a pillanatban a 18. pozíciót foglalja el a tabellán. Következő ellenfelünk az előző hónapok során csak egyszer diadalmaskodott a bajnokságban, november 7-én a Hidasnémetit fektette két vállra idegenben. Az egy siker mellett hat döntetlen, valamint tizenegy vereség teszi teljessé a mérlegét. Vizteleki János legénységét azért nem szabad lebecsülni, hiszen hazai környezetben az Újpesttel és a Kisvárdával is remizett, és ez a két eredmény intő jel lehet.

Sándor Tamás tanítványai jó formában várhatják a hétvégi ütközetet, hiszen a Békéscsaba elleni fiaskót követően öt meccs óta veretlenek. Spitzmüllerék legutóbb a Sényőt verték meg 3-0-ra, ezen a találkozón a második félidőben jöttek a gólok.

“Olyan csapatokkal találkozunk még idén (a Salgótarján mellett a DVTK II vár ránk 2021-ben – a szerk.), akik annyira nem meghatározóak ebben a bajnokságban, ettől függetlenül egyetlen együttest sem lehet lebecsülni. Salgótarjánba is azért megyünk, hogy megnyerjük a találkozót. Ha hasonló lesz a hozzáállásunk, mint a Sényő ellen a második félidőben, vagy ha úgy kezdünk, mint Tállyán, akkor szerintem nem lesz gond” – fogalmazott Sándor Tamás vezetőedző még a múlt heti bajnokit követően.

NB III Keleti csoport 19. forduló
SBTC-DEAC
2021. 11. 28. (vasárnap) 13:00, Szojka Ferenc Stadion