A második félidőben dőlt el a cívisvárosi derbi

A Debreceni Egyetem együttese zsinórban második bajnokiját zárta kapott gól nélkül.

A DEAC labdarúgócsapata a kis Loki elleni debreceni rangadón gyarapíthatta a pontjai számát. A vendégeknél több olyan játékos (Sármány, Kenderesi és Gyönyörű) is kezdett, aki az előző idényben még nálunk szerepelt.

Már az elején kezünkbe vettük az irányítást, az egyik lövésünk például az oldalhálóban pihent meg. Nem sokkal később Bereczki Dániel a tizenhatoson belül adott le egy ígéretes bombát. Egy védelmi kihagyásnál könnyen bajba kerülhettünk volna, de szerencsére Tóth Dániel észnél volt, kapusunk Baranyi Nimróddal babrált ki. Az első félidő egyik legszebb jelenete Tochukwu nevéhez fűződik, csatárunk sarokkal tette maga elé a labdát, majd a léc alá tartó próbálkozásánál hárított Ecsegi. Kecsegtető pozícióból, kb. 18 méterről végezhettünk el szabadrúgást, de a kísérletünket a sorfal blokkolta. Balla Mátyás gurítása a bal alsóban kötött ki, ám a játékvezető les miatt nem adta meg a találatot. A szünetig Bereczki előtt adódott egy komolyabb sansz, ám nem választott jó megoldást, így a szünetben 0-0 állt az eredményjelzőn.

A térfélcsere után is mentünk előre a vezetés megszerzéséért, végül az erőfeszítésünk az 57. percben fizetődött ki: Spitzmüller passzolt Székely Dávidhoz, aki a bal alsóba pörgetett. Négy minutummal később ismét Székely okozott riadalmat a vendégeknek, ám ezúttal pontatlanul célzott. A második játékrész derekán Tochukwu harcolt óriásit, a jelenet végén pedig a kapu jobb oldalába küldte a labdát. A hosszabbításban még Al-Sheraji Rauf Mohamed is megvillant, a tizenhatos környékéről kilőtte a jobb alsót.

Sándor Tamás tanítványai zsinórban második alkalommal szereztek három pontot az NB III-ban. Azt is ki kell emelni, hogy a Tiszafüred elleni meccshez hasonlóan most is kapott gól nélkül zártuk az ütközetet. Székelyék a következő fordulóban az Újpest második gárdáját látják vendégül a DEAC Sportcampuson.

NB III Keleti csoport
DEAC-DVSC II 3-0 (0-0)
gólszerzők: Székely (57.), Tochukwu (72.), Al-Sheraji Rauf Mohamed (91.)
 

A DEAC összeállítása: Tóth D. – Soltész, Virág, Jankelic – Sándor T., Spitzmüller, Sárosi (Szabó K. 89.), Al-Sheraji Rauf Mohamed – Bereczki (Trencsényi 73.), Tochukwu (Sidibe 73.), Székely (Bidzilya 79.). Vezetőedző: Sándor Tamás.

Fotó: Derencsényi István