Maratoni kajak-kenu vb - Hét magyar érem, közte négy arany a nyitónapon

Hét érmet, közte négy aranyat szereztek a magyar kajak-kenusok a maratoni szakág vasárnapig tartó világbajnokságának nyitónapján a romániai Pitestiben.

 A felnőtteknél a 3,4 kilométeres, rövidkörös döntőket rendezték meg csütörtökön, a magyar szövetség honlapja szerint a nőknél K-1-ben Kiszli Vanda megvédte címét, ezzel megszerezte ötödik vb-aranyát. A férfiaknál C-1-ben Adolf Balázs bizonyult a legjobbnak két héttel azt követően, hogy Koppenhágában 5000 méteren nyert vb-t.

Női C-1-ben az ukrán favorit Ludmila Babak megvédte címét, mögötte Kisbán Zsófia ért célba. Férfi K-1-ben nem jutott érem a magyaroknak, a korosztályos versenyeken viszont igen.

A junior lányoknál K-1-ben Horváth Maja elsőként, Regenye Júlia másodikként végzett, C-1-ben Matkovics Lili lett ezüstérmes. A junior fiúknál a C-1 versenyszámot Soltész Péter nyerte.

A vb egyben kvótaszerző verseny is a jövő évi világjátékokra. Maratoni vb-t legutóbb 2019-ben, Kínában rendeztek - a magyar csapat kilenc arany-, hét ezüst- és öt bronzérmet szerzett -, tavaly azonban a világjárvány miatt törölni kellett a versenynaptárból. Idén az moszkvai Európa-bajnokságon 19 éremmel zártak a magyarok.

fotó:kajakkenusport.hu