Mező Boglárka paralimpiai hatodik

A kerekesszékes vívóhölgy B kategóriás kard egyéni versenyszámban végzett a hatodik helyen, miután a számára három győzelmet és két vereséget hozó csoportkört követően a negyeddöntőben alulmaradt kínai ellenfelével szemben.

Madarászné dr. Mező Boglárka jelenleg a budapesti Törekvés színeiben versenyez Erdei Péter kezei alatt, de szülővárosában, Debrecenben ismerkedett meg a vívósporttal.

A debreceni sportszeretők számára nem hangzik ismeretlenül Battai Sugár neve, aki a tokiói olimpián nyolcadik lett a női kardcsapat tagjaként. Az Interfencing DSC 18 éves olimpikonjának mestere, Dávid László adott először fegyvert Boglárka kezébe is, s vezette be a kerekesszékes kardvívás alapjaiba. Az újdonsült paralimpikon idővel tényezővé vált a nemzetközi versenyeken, kard mellett tőrben is jeleskedik, utóbbi fegyvernemben a magyar csapattal pedig szintén kvalifikálta magát Tokióba.

 

Szurkoljunk Boginak, hogy hátralévő két másik versenyszámában is szép sikereket érjen el a paralimpián!