Biztató játék

A Kassa ellen nyert edzőmérkőzést csapatunk.

A szlovák élvonalban szereplő HK Kosice együttesét fogadták a DEAC kézilabdázói felkészülési mérkőzésen. A kassaiak az előző szezonban a negyedik helyen végeztek az Extraliga alapszakaszában, ezzel az elődöntőbe jutottak, a fináléba kerülést azonban már nem tudták kiharcolni.

Kiegyenlített küzdelem folyt a pályán, negyedóra elteltével még döntetlenre álltak a felek, majd a 17. percben először volt kétgólos a különbség a két csapat között. Ekkor még a vendégek örülhettek, ám a félidő végén már 15-13-at mutatott az eredményjelző a DEAC javára.

A folytatásban nem engedtük ki az előnyt a kezünkből, sőt a 44. percben már öttel mentek a mieink. Jó teljesítményt nyújtottak a játékosaink, és ugyan a fór a végére lecsökkent egyre, de a győzelmünk nem forgott veszélyben.

Edzőmérkőzés
DEAC–HK Kosice 30-29 (15-13)

DEAC: Mándi – Hornyák 1, Mucza 1, Bíró Á. 1, Fülöp, Kathi, Gidai 3, Rédei 4, Balázs S. 2, Illés 1, Péter D., Zalai 2, Pethő 7 (1), István P. 3, Dobos, Fábián 5.