Úgy tűnik Sallói lesz a befutó

A Magyar Nemzet szerint a Mol Fehérvár már megtalálta az egy hete lemondott sportigazgató, Kovács Zoltán utódját. A klub választása a klubhoz kötődő Sallói Istvánra esett, aki jelenleg még Zalaegerszegen tölti be ugyanezt a munkakört.

Sallói István lesz a Mol Fehérvár új sportigazgatója. A Magyar Nemzet értesülése szerint az ezt a munkakört ma még Zalaegerszegen betöltő sportvezető követi Kovács Zoltánt a fehérváriaknál. Mint ismeretes, Kovács Zoltán hat évi munka után azért mondott le a posztjáról éppen egy hete, mert a csapat kínos vereséget szenvedve az örmény Ararattól már az Európa-konferencialiga selejtezőjének az első fordulójában kiesett. Garancsi István tulajdonos a lemondást elfogadta, a klub pedig akkor azt kommunikálta, hogy nincs kitűzött határideje az utód megtalálásának, és azt sem tudják még, hogy kívül vagy belül keresik-e a megoldást.

 

Végül valahol mindkettő igaz lesz. Sallói István ugyan 2018 óta a Zalaegerszeg sportigazgatója, ezer szállal kötődik Székesfehérvárhoz, hiszen a Videoton játékosaként lett elismert, válogatott futballista. Harmincöt éve, 1986-ban mutatkozott be a csapatban, három évvel később egy idényre a Rába ETO-ban játszott, majd visszatért 1990-ben, és meredeken ívelt felfelé a karrierje: a következő három esztendőben 77 meccsen lépett pályára a Vidiben, 34 gólt szerzett, és csapatkapitány lett. Az 1992-93-as szezonban a Nemzeti Sport osztályzatai alapján az év játékosa lett és meghívót kapott a magyar válogatottba is, ahol 1992. április 29-én mutatkozott be egy Ukrajna–Magyarország barátságos mérkőzésen, a meccset 3-1-re a magyar együttes nyerte meg, és az első gólt a debütáló Sallói szerezte. Később egy évig játszott a Bp. Honvédban, majd a Beitar Jerusalemhez szerződött, ahol ötször lett gólkirály, 2001-ben pedig a legutóbbi évtized második legjobb légiósának választották Izraelben.

Sallói István a magyar labdarúgás egyik legrutinosabb, legtapasztaltabb klubvezetője, dolgozott a Magyar Labdarúgó-szövetségben, komoly sikereket ért el Siófokon, kétszer Újpesten, közte Diósgyőrött, Kecskeméten, három éve az akkor még NB II-es Zalaegerszegen lett sportigazgató, és a ZTE a következő idény végén feljutott az első osztályba, majd kétszer sikerült kiharcolnia a bennmaradást. A Mol Fehérvár választása tehát érthető, ugyanakkor nyilván nem teszi boldoggá az egerszegieket, akiknek egy héttel a bajnoki rajt előtt kell pótolnia a szerződését felbontó eddig sportigazgatót.