Szervezeti változások az akadémián

Sajtótájékoztatót tartott péntek reggel a DVSC.

Szabó Péter, a DVSC Futball Zrt. igazgatótanácsának elnöke a tájékoztatón bejelentette, a klub tovább halad az egységes DVSC felé, ennek kapcsán zajlik egy szervezeti átalakítás, amelynek részleteiről Ábrók Zsolt ügyvezető számolt be.

Ábrók Zsolt elmondta: a kézilabda esetében a felnőttcsapat új vezetőedzője Szilágyi Zoltán, a kézilabda akadémia szakmai igazgatója pedig Vida Gergő lesz. A fiatal szakember már majd évtizedes tapasztalattal rendelkezik, s úgy véli, meg fog tudni felelni az elvárásoknak.

Ábrók Zsolt jelezte, elindult a kézilabda és a labdarúgás menedzsmentjének egységesítése, ez a folyamat hatékonyabbá teszi a munkát. Sportszakmai szempontból is döntések születtek, többek között szervezeti átalakítás is: a labdarúgó akadémián Kolbe Ádám az új szakmai igazgató, a nagy tekintélyű Herczeg András pedig akadémiai elnökként segíti tovább a debreceni futballt. Az akadémia neve megváltozik, a Debreceni Labdarúgó Akadémiából ezentúl DVSC Labdarúgó Akadémia lesz.

Herczeg András leszögezte, büszke arra, hogy a Loki évtizedek óta támaszkodhat a saját nevelésű tehetségekre, a legutóbbi keret esetében 27 játékosból 20 ilyen labdarúgó volt. Úgy gondolja, ez a továbbiakban is így lesz, sőt, akár több topjátékost is kinevelhet a DVSC, amiért Herczeg András mindent meg fog tenni. A szakember egyébként a DVSC Futball Zrt. igazgatótanácsába is bekerül. Szabó Péter elnök hozzátette, a szakembernek nagy szerepe lesz a felnőtt gárda és az akadémia egységes működésében.

Kolbe Ádám neve minden debreceni futballszeretőnek ismerősen csenghet, hiszen a DVSC volt labdarúgójáról van szó, aki az NB I-ben is a Loki színeiben lépett pályára, mégpedig 2003-ban, egy siófoki bajnokin. A 39 éves szakember debreceni labdarúgóként volt az akkor igen népszerű teremlabdarúgó-bajnokság gólkirálya is. Később évekig játszott az NB II-ben, majd ezt követően edzősködni kezdett. Tanulmányait a Testnevelési Egyetemen végezte, ahol főiskolai diplomát szerzett. Az UEFA edzőképzése által, UEFA Elite-Youth „A” diplomával rendelkezik.

Kolbe Ádám már 2008 óta utánpótlás edzőként dolgozik. Edzői pályafutását a Debreceni Olasz Focisuliban kezdte, ahol hosszú évekig és eredményesen felelt a szakmai munkáért, majd 2018-ban a Vidi szerződtette. A Mol Fehérvár FC-nél az U6-U11 szekció szakmai vezetője volt és dolgozott hatékonyan 2 éven keresztül. Ezt követően a karrierje a Magyar Labdarúgó Szövetségen belül a Sportigazgatóságon folytatódott, mint a Keleti Régió szakmai vezetője. Ezzel párhuzamosan az utánpótlás válogatottak közül, az U18-as és az U19-es korosztály mellett töltött be asszisztens edzői pozíciót.

„Olyan rendszert szeretnénk jól és hatékony működtetni Debrecenben, ahol értéket tudunk teremteni. Ahol a fókuszban mindig a gyerekek, a játékosok állnak. Ahol a korosztályos edzéseken, olyan módszertani szempontok alapján dolgoznak az edzők, ami minden szempontból – technikai, taktikai, mentális, kondicionális szemszögből is – a gyerekek fejlődését szolgálja. Az a célunk, hogy olyan stabil, értő tudást teremtsünk meg a játékosoknál, egyéni- csoport- és csapat taktikai szempontból, amit a pályafutásuk során hatékonyan és eredményesen tudnak használni” – mondta Kolbe Ádám.

Tőzsér Dániel sportigazgató jelezte, a DVSC a jövő héten újabb sajtótájékoztatót tart majd a felnőttcsapat keretének változásaival kapcsolatban.

Forrás: dvsc.hu