Megvannak a debreceni olimpiai selejtező csoportjai

Június 4-6. között férfi és női 3x3-as válogatottunk is az ötkarikás kvóta megszerzéséért léphet pályára Debrecen főterén. A múlt heti grazi torna végeztével véglegessé vált a tornán induló csapatok névsora.

Minden eddiginél nívósabb eseménnyel tér vissza a 3x3-mas kosárlabda a Kossuth-térre: június első hétvégéjén olimpiai selejtezőtornát rendeznek a Nagytemplom előtt. A háromnapos versenysorozatban férfi és női válogatottunk egyaránt érdekelt, a tokiói kvalifikációra utóbbinak kínálkozik nagyobb esélye. Medgyessy Dóráék már egy fordulóval ezelőtt, Grazban is kishíján kiharcolták az ötkarikás szereplés jogát, veretlenül nyerték csoportjukat, azonban az egyenes kieséses szakaszban az Európa-bajnoki címvédő francia válogatott hosszabbítás után legyőzte nemzeti együttesünket. Ezzel persze még semmi sincs veszve, hiszen amennyiben a piros-fehér-zöld lányok megnyerik a cívisvárosi selejtezőt, kijutnak a tokiói játékokra.

A férfiak esetében jóval nehezebb a helyzet, Csirke Ferenc tanítványai számára is csak a végső győzelem ér kvótát. A felnőtt mezőnyben a magyar válogatottnak eddig még nem sikerült a csúcsra jutni, azonban sanszainkat növeli, hogy Ausztriában három erős ellenfél, Lettország, Lengyelország és Hollandia is kiharcolta az olimpiai indulás jogát, helyettük pedig új, papíron gyengébb gárdák kerülnek a mezőnybe. Szintén óriási faktor a mindig lelkes hazai publikum buzdítása, a rendezők teltházat várnak a péntek este kezdődő, három napos eseménysorozatra.

FIBA 3x3 olimpiai selejtező Debrecen, csoportbeosztás:

Nők:

A-csoport: Olaszország, Tajvan, Irán

B-csoport: MAGYARORSZÁG, Hollandia, Észtország

Férfiak: 

A-csoport: Ukrajna, Belgium, Szlovénia

B-csoport: MAGYARORSZÁG, Mongólia, Románia

 

http://debrecenisportcentrum.hu/