Újabb magyar sikerek a Vizes Eb-n

Milák Kristóf minden idők második legjobb eredményével nyert, Kenderesi Tamás pedig harmadik lett férfi 200 méter pillangón a budapesti vizes Európa-bajnokságon, amelynek szerdai elődöntőiből Kós Hubert és Kapás Boglárka is az első helyen jutott száma csütörtöki döntőjébe.

Milák a szám címvédőjeként ugrott medencébe, azok után, hogy az elődöntőben kikapott Kenderesitől. A fináléban Milák kezdett óriási lendülettel - 50 méteren világcsúcsának részidején belül volt -, de 100-nál az olasz Federico Burdisso beérte, mindössze két századra megközelítette őt. Az utolsó 50-re fordulva Miláknak már több mint egy másodperc előnye volt, Kenderesi csak negyedikként tempózott ekkor. A Honvéd klasszisa szinte hihetetlen, 29.34-es utolsó 50-et jött, ehhez a "legközelebb" Kenderesi járt 30.09-cel, melynek köszönhetően előbbi saját világcsúcsára is veszélyes volt, utóbbi pedig a bronzérmet nyert.

Női 200 méter pillangón Kapás Boglárka akárcsak reggel, este is magabiztos úszással utasította maga mögé a mezőnyt, 2:07.25 perccel "bérelte ki" csütörtökre a legjobbnak járó 4-es pályát. Hosszú Katinka, aki ebben a számban háromszoros világbajnoki bronzérmes, a délelőttinél gyengébb idővel (2:08.75) ugyan, de megnyerte futamát és másodikként várja a finálét.

Férfi 200 méter vegyesen a rekordot jelentő tizedik Európa-bajnokságán szereplő Cseh László, akinek az olimpiai védettség megszerzése szempontjából is fontos a viadal, egyetlen századdal úszott jobb időt, mint délelőtt, így 1:58.45 perccel csapott célba. A második futamban kapott helyet a 18 esztendős Kós Hubert, aki saját junior világcsúcsából (1:57.58) több mint fél másodpercet faragva, 1:56.99 perccel utasította maga mögé a mezőnyt. Ez az idő egyébként a világ idei ötödik legjobbja. Kós a legjobb, Cseh pedig a hetedik eredménnyel jutott a csütörtöki döntőbe.

A magyarok hét éremnél tartanak a vizes Európa-bajnokságon. Korábban nyíltvízi úszásban Olasz Anna második, a csapat pedig harmadik lett, akárcsak a szinkronúszók highlight kűrjében a magyar válogatott. A medencés úszóknál hétfőn 400 méter vegyesen Hosszú Katinka az első, Mihályvári-Farkas Viktória pedig a második helyen végzett.
 

fotó: Magyar Úszó Szövetség Facebook