A DEAC bejutott a Magyar Kupa döntőjébe

A vártnál jóval magabiztosabban, helyenként lenyűgöző játékot bemutatva 102-74-re győzött a DEAC férfi kosárlabdacsapata az EGIS Körmend ellen a Zsíros Tibor K&H Férfi Magyar Kupa második elődöntőjében. A nagyarányú siker eredményeképpen csapatunk vasárnap este már az aranyéremért léphet parkettre.

Felfokozott várakozás, nagy fogadalmak – ilyen, és ehhez hasonló állapotok uralkodtak a DEAC öltözőjében a Magyar Kupa elődöntőjét megelőző pillanatokban. Az izgatott készülődés teljes mértékben indokolt volt, hiszen kosarasaink történelmi lépés előtt álltak. Somogyi Ádámék ugyanis a Körmend legyőzésével bebiztosíthatták helyüket a vasárnapi fináléban, erre pedig még nem volt példa a szakosztály fennállása során.

Az összecsapás első percei Tóth Ádámról szóltak, aki valóságos erődemonstrációt tartott a palánk alatt, és pillanatok alatt feltett hat pontot a táblára. A piros-feketék oldalán Thames kezdett jól, de a hajdúságiak remek védekezésének köszönhetően hamarosan az ő lendülete is alábbhagyott. Drenovac már-már szokás szerint a kispadról érkezve azonnal behintett egy triplát, majd kevésbé szokványos módon Molnár Márton is kintről volt eredményes. (12-5) Polyák hármasa után már kétszámjegyű különbséggel vezetett a cívisvárosi egyesület, a tíz feletti előny megőrzéséről pedig Hines és Molnár gondoskodott egy-egy zsákolással. (25-13)

A folytatásban Durázi és Takács révén lopták a távolságot a vasiak, majd Ireland is értékesített egy hárompontost, Kovács Adrián pedig lereagálva a kisebb hullámvölgyet időt kért. (30-24) A rövid megbeszélés alaposan felrázta a DEAC-ot, Hines-ék egy óriási, 18-4-es futással állva hagyták riválisukat. (48-28) A félidő elképesztő teljesítményét Guyton dudaszós találata koronázta meg, 55-34-es debreceni fórral fordultak a felek.

A mieink tisztában voltak vele, hogy a nagyszünetet követő időszakban akár dűlőre is vihetik a csatát, ennek megfelelően egy 7-0-s rohamot produkálva látszólag el is vették üldözőjük kedvét a további küzdelmektől. (62-34) A Debreceni Egyetem alakulata ettől függetlenül tovább hengerelt, Moody asszisztját Molnár Márton váltotta a kosárra a harmincpontos vezetésért. (67-37) A periódus végére valamelyest faragtak tetemes hátrányukból Ferencz Csabáék, de a meccs képe alapján a találkozó végkimenetele már nem volt kérdéses. (78-55)

A záró etapban Drenovac is elkapta a fonalat, zsinórban hét egységgel terhelte meg a körmendi gyűrűt, ezzel végleg lezárva a párharcot. (86-57) A mérkőzés végén a fiatalok is szóhoz jutottak, Kovács Ákos rögtön le is tette a névjegyét egy 2+1-es akcióval. A százas határt Somogyi dobása szakította át, a cívisvárosiak pedig összességében egy rendkívül mutatós diadallal üzentek a döntő másik résztvevőjének, a bajnoki címvédő Falco KC Szombathelynek.

 

DEAC – EGIS Körmend 102-74 (25-13, 30-21, 23-21, 24-19)

DEAC: Moody 7, Somogyi 3/3, Guyton 7/3, HINES 15/9, TÓTH 18

Csere: MOLNÁR M. 18/3, DRENOVAC 17/6, Polyák 12/6, Moore -, Molnár D. -, Kovács 5, Asszú –

Vezetőedző: Kovács Adrián

 

KÖRMEND: Thames 8, Mócsán 3, Ferencz 10, Simons 2, TAYLOR 14/3

Csere: DURÁZI 12, Ireland 12/3, Oroszi 2, Takács 10, Tóth 1, Balogh -.

Vezetőedző: Antonisz Konsztantinidesz

 

 

kosarlabda.deac.hu