Keddi utánpótlás mérkőzések

A DEAC két lánycsapata idegenben lép pályára

DLA-DEAC U19

Hétgólos győzelemmel a háta mögött utazik kedden a fővárosba Krascsenics Csilla együttese, ahol a Vasas alakulatával találkoznak lányaink. A táblázatra nézve szembetűnő a különbség, a mieink a harmadik, míg az angyalföldiek az utolsó előtti helyen állnak. A debreceni hölgyek még esélyesek arra, hogy elhódítsák a bajnoki trófeát, mindössze három pontnyi a lemaradásuk az éllovas Puskástól, éppen ezért minden pontra szükségük lesz a hajrában. A mérkőzés egyértelmű esélyese a DLA-DEAC, szakvezetőnk is úgy fogalmazott, győzni mennek a fővárosba.

„A lányok elszántak, mindennél jobban akarják a győzelmet, biztos vagyok benne, mindent megtesznek majd azért, hogy elhozzák a pontokat a fővárosból. Nagyon büszke vagyok a csapat eddigi teljesítményére, innentől már minden siker hab a tortán, de természetesen kedden is nyerni szeretnénk, oroszlánként fogunk harcolni a lefújásig. Van egy kifejezés, amit a mérkőzések előtt égbe kiáltanak a lányok, mégpedig az „ubuntu”, ami annyit tesz: mindent együtt, csapatként” – fogalmazott Krascsenics Csilla.

Vasas–DLA-DEAC

04.06. 14:00, Vasas Sporttelep

 

DEAC U19

A 3. fordulóból elhalasztott, Gesztely elleni mérkőzést pótolja kedden André Antónia csapata. A papírforma egyértelműen a mieink mellett szól, hiszen vendéglátóink ebben a bajnoki évben még nem szereztek pontot. A párharcnak így csupán csapatunk számára van tétje, lányaink huszáros hajrával még felérhetnek a dobogóra, a második hely sem elérhetetlen. Ehhez győzelmek szükségesek, elsőként Gesztelyen kellene begyűjtenünk a pontokat.

Gesztely–DEAC

04.06. 12:00, Gesztely