Győzni indulnak a DEAC röpisei

A DEAC női röpisei következő meccsüket vasárnap ebédidőben fogják játszani az alsóházban. Kuszkó Zsolt együttese a DESOK-ban egy hónappal ezelőtt magabiztos, 3:0-s győzelmet aratott a fővárosiak ellen, ez a siker is táplálhatja a deacos reményeket.

“Nem becsüljük le az ellenfelünket, ennek ellenére egyértelműen a győzelem a célunk – hangsúlyozta Árvai Vanessza. – Lelkes, nagyot küzdő gárda otthonában vizitálunk, ám a fizikai fölény nálunk van, ezt pedig ki kell használnunk. Amennyiben rá tudjuk erőltetni a saját akaratunkat a KISTEXT-re, nem lehet probléma. Bízom benne, hogy végig koncentráltunk fogunk röplabdázni, hiszen ezzel azért akadtak gondjaink az utóbbi időben. Lesz pár hiányzónk, ám bő a keretünk, így nem okozhat gondot a pótlásuk” – mondta 23 esztendős Árvai Vanessza, aki immáron november óta az ujjával bajlódik. Ezzel kapcsolatban elárulta, a kötésnek hála tudja vállalni a játékot.

Az előző fordulóban nagyot küzdve nyert a DEAC a Szolnok ellen. Kiemelendő, hogy az ötödik játszma elején 5:1-re vezettek a Tisza-partiak.

“Az első két szettet behúztuk, ekkor maximális összpontosítással tettük a dolgunkat. A folytatásban lankadt a figyelmünk, ennek köszönhetően a szolnokiak egyenlítettek. Az utolsó játékrészt a gyengébb kezdés ellenére megnyertük. Igazi csapatként funkcionáltunk a múlt héten, hiszen ha valaki gödörbe került, mindenki bátorította” – fogalmazott Árvai Vanessza, aki hozzátette, a feljutás reménye az alapszakaszban szertefoszlott, ami miatt keserűséget éreztek, ennek ellenére motiválja őket az első hely megszerzése az alsóházban.

NB II Kelet alsóház 6. forduló
KISTEXT-DEAC
2021. 03. 28. (vasárnap) 12:30, KISTEXT Aréna – zárt kapuk mögött

deac.hu