Sűrű a program a DEAC-nál

A Debreceni Egyetem kosárlabdacsapata a Pécs ellen zárja az alapszakaszt. Férfi röplabdázóink ezúttal Dunaújvárosban, míg a lányok Budapesten lépnek pályára. Mindkét futsalcsapatunk rangadód vív, és kéziseinkre is fontos meccs vár. A rögbisek Szegedre utaznak.

 

Kosárlabda – lezárul az alapszakasz

Szombaton a PVSK-VEOLIA ellen zárja az alapszakaszt a DEAC kosárlabdacsapata. Az Oláh Gábor utcai csarnokban 18 órától kezdődő összecsapás tétje nem kicsi, hiszen az utolsó fordulóban dől el, sikerül-e a harmadik kiemelést megszereznie a hajdúságiaknak.

 

Rendezett és fegyelmezett kosárlabdát játszanak, tudatosan dolgoznak azért, hogy minden helyzetük kidolgozott legyen, kevés az elhamarkodott vállalásuk. Kiemelkedő a tranzíciós-játékuk, résen kell lennünk, és meg kell próbálnunk limitálni azokat. Fontos lesz, hogy jó dobásokat vállaljunk, menjünk a támadó lepattanókért és szervezetten visszarendeződjünk, de nagy figyelmet kell majd fordítanunk a kulcsjátékosaikon való egyéni védekezésre is” – vélekedett a szombati összecsapásról Kovács Adrián vezetőedző.

 

Röplabda – erőltetett menet

A DEAC férfi röplabdázói a Kecskemétet fogadták szerda este a DESOK-ban. A találkozó esélyesének a vendégek számítottak, ám Fodor Antal tanítványai alaposan “megráncigálták az oroszlán bajszát”. Hatalmas küzdelemben végül 3:2-es KTE-siker született, ám a DEAC is gazdagodott egy ponttal, ami a végelszámolásánál még jól jöhet. Nagyon sok idő nincs a regenerációra, ugyanis vasárnap 17.30-kor már a DKSE otthonában lép pályára együttesünk.

 

Azt hallottuk, hogy a dunaújvárosi csarnokban jelenleg nincs fűtés, ami eléggé befolyásolhatja a találkozót – kezdte játékosunk, Magyar Tamás. – Ellenfelünk egyik legjobbja, Mészáros Dömötör az utóbbi időben több meccset is kihagyott, aminek nem tudjuk az okát. Szeretnénk megnyerni a mérkőzést, bár ehhez extrákat kell hoznunk. A Kecskemét elleni produkciónk jó kiindulópont lehet.”

 

Női röplabdázóink is bajnokit játszanak vasárnap: 18 órakor a sereghajtó KISTEX otthonába látogatnak az NB II alsóházi rájátszásában. Ebben a csoportban a bennmaradásért küzdenek a felek, ám a kiesés veszélye nem fenyegeti a mieinket, hiszen magabiztosan állnak az első helyen.

 

Futsal – két rangadó

A DEAC férfi futsalosai három meccs után még nyeretlenek a felsőházban, de ezt a sorozatot a Kecskemét ellen megszakíthatják, a pénteken a 18 órakor kezdődő hazai találkozón. A hírös városiak sem kapták el valami jól a rajtot a bajnokság második szakaszában, hiszen eddig két vereséget tudnak felmutatni. December 23-án a mostani szezon talán legkiemelkedőbb produkciójával rukkoltunk elő, és ennek a Kecskemét látta a kárát, hiszen 4-0-s zakóval távozott a DESOK-ból.

 

A téli teljesítményünket szeretnénk megismételni, ha ez sikerül, reális esélyünk lesz a három pont begyűjtésére – kezdte az esélylatolgatást Szabó Lajos. – Akkor támadásban és védekezésben is összeállt a játékunk, emellett a szervezettségünket szintén ki kell emelni. Nekünk kell kontrollálni a mérkőzést, és szerintem mi fogjuk többet birtokolni a labdát. A siker egyik kulcsa a helyzetkihasználás lehet, emellett nem szabad súlyos egyéni hibákat elkövetnünk” – hangsúlyozta fiatal tehetségünk.

 

A DEAC női futsalosai a Budaörs elleni 4-0-s győzelemmel megtették az első lépést a bajnoki cím felé. Üveges Katalin és Quirikó Vivien tanítványai szombaton 15.30-tól a Pest megyei rivális otthonában biztosíthatják be a helyüket a fináléban. A jelek szerint az újonc pályája fekszik nekünk, ugyanis az alapszakaszban 4-1-re és 4-0-ra diadalmaskodtunk a budaörsi csarnokban.

 

A múlt heti eredménynek köszönhetően a lélektani előny nálunk van, ezt pedig ki kell használnunk – szögezte le Fülöp Diána. – A budaörsiek az első mérkőzésen olyan malőröket követtek el, amiket szerintem nem akarnak megismételni. Abban is biztos vagyok, hogy nem feltartott kézzel lépnek pályára, ennek ellenére nyerni akarunk. Jó lenne, ha már a hétvégén lezárnánk a párharcot, hiszen ebben az esetben több időnk jutna felkészülni a döntőre. A jelek szerint kisebb sérülése után Krascsenics Csilla is bevethető állapotban lesz, ami ugyancsak növeli az esélyeinket” – hangsúlyozta rutinos futsalosunk.

 

Kézilabda – kötelező a győzelem

A Debreceni Egyetem kézilabdacsapata szombaton 18 órakor a sereghajtó Nyíregyházát fogadja a DESOK-ban. Az NB I/B 17. fordulójában rendezendő mérkőzésen kötelező a győzelem a DEAC számára, hiszen az alsóházban nagyon sűrű a mezőny, és minél messzebb kell kerülni a kiesőzónától. A két csapat pár hete már megmérkőzött egymással a bajnokságban, akkor a hajdúságiak 26-24-re nyertek a piros-kékek otthonában.

 

Nem olyan rossz csapat a Nyíregyháza, mint amit a tabellán elfoglalt helyezése mutat – hangsúlyozta Illés Tamás, aki két héttel ezelőtt négy góllal vette ki részét a szabolcsiak elleni sikerből. – Egyre jobban összeszedik magukat, sokat futó csapattá váltak, biztos vagyok benne, hogy küzdeni fognak az utolsó percig. Nem adják majd könnyen magukat, szoros meccsre számítok. A siker érdekében végig higgadtnak kell maradnunk, mert az utóbbi időben az jellemez minket, hogy a második félidő közepétől elkezdünk kapkodni, eladjuk a labdát, és magunkra húzzuk az ellenfelet. A küzdéssel nincs gond, mindenki odateszi magát, a koncentráció az, ami hiányzik, de igyekszünk ebben is fejlődni. Úgy készültünk egész héten, hogy nekünk ezt a mérkőzést meg kell nyerni, de nyilván ők is erre törekszenek. Biztos vagyok benne, nehéz összecsapás lesz” – világított rá a balszélső.

 

Rögbi – minél több célt elérni

A DEAC rögbicsapata szombaton 14 órakor Szegeden lép pályára az elsőosztályú bajnokságban. A bronzéremre hajtó hazaiak számára kulcsfontosságú a győzelem, míg az egyetemisták arra törekszenek, hogy a saját útjukat járva eredményesek legyenek, és minél több célt elérjenek.

 

deac.hu