Egy lépés előre

Nagy lépést tettek a bajnoki cím felé a Debreceni Egyetem női futsalosai, és két röplabdacsapatunk szintén győztesen hagyta el a pályát. Hokisaink hétvégéje már nem sikerült ilyen jól, elveszítették a Brassó elleni két hazai mérkőzést. Férfi futsalosaink, kézilabdázóink és rögbiseink nagy csatában maradtak alul.

Jégkorong – nem erre számítottunk
Amikor az Erste Liga elődöntőjében a Debreceni Egyetem jégkorongcsapata mindkét brassói mérkőzését hozta, a szurkolók már söprésről beszéltek. Bíztak abban, hogy a négy győzelemig tartó párharcot a hétvégén letudja a DEAC, és nem kell újra Erdélybe utazni. Sajnos azonban másképpen alakult. Szombaton 6-4-re, vasárnap 7-5-re kapott ki a csapat, így az állás 2-2-re módosult. Együttesünk a vasárnapi összecsapás után buszra ült, és elindult Brassóba, ahol kedden nehéz megmérettetés vár rá, ráadásul két cseh játékosunk, Jakub Izacky és Dominik Novotny sérülés miatt nem tarthatott a többiekkel.

Röplabda – fontos győzelem
A DEAC férfi röplabdázói a KISTEXT elleni hazai vereséggel nyitották az Extraliga kvalifikáló körét. Ennek fényében kis túlzással csak a győzelem volt elfogadható Fodor Antal tanítványaitól a Dág otthonában, ahol sikerült is elérni a célt. Remek játékkal 3:0-s győzelmet aratott együttesünk, és ezzel feljött a negyedik helyre.

Női röplabdázóink Szolnokon vendégszerepeltek, ahol szoros meccsen 3:2-re nyertek, így vezetik az NB II-es bajnokság alsóházi csoportját.

Futsal – egy győzelem és egy vereség
A DEAC női futsalosai hazai környezetben vágtak neki a Budaörs elleni elődöntőnek az NB I-ben, a párharc az egyik fél második sikeréig tart. Üveges Katáék esélyt sem adtak ellenfelüknek, a 4-0-s diadalnak hála pedig az első lépést megtették a finálé felé.

Most is bebizonyítottuk, hogy milyen kiváló együttest alkotunk, hiszen ha kiesik egy kulcsember, megfelelően tudjuk pótolni. Összességében jó teljesítményt nyújtottunk, bár néhány malőrt azért elkövettünk. Abban bízom, hogy a következő találkozókon még ettől is meggyőzőbb játékra leszünk képesek. A budaörsieknek nem ízlett a letámadásunk, ugyanis csak ritkán tudtak eljutni a kapunkig. Szerintem ebből a győzelemből sok erőt meríthetünk a folytatásra” – nyilatkozta a DEAC futsalosa, Tóth Nóra.

A fiúkra is igen nehéz mérkőzés várt, hiszen a bajnokesélyes Berettyóújfalu otthonában vendégszerepeltek az NB I-es bajnokság felsőházában. Az M4 Sport által közvetített találkozón csapatunk mindent megtett, kiegyenlített küzdelem folyt a pályán, de a befejezések a hazaiaknak sikerültek jobban, ennek köszönhetően 3-0-s győzelmet arattak.

Egyenlő erők küzdelmét hozta a mérkőzés, de a Berettyóújfalu megérdemelt győzelmet aratott. Sajnos a fordulópontokból rendre az ellenfelünk jött ki jobban. Akadtak nekünk is lehetőségeink, amiket értékesíteni kellett volna. Ez a találkozó jó alap lehet a folytatásra” – összegzett Elek Gergő vezetőedző.

Kézilabda – megszorongatták a Kecskemétet
A bajnoki cím egyik esélyese, a KTE ellen lépett pályára a DEAC kézilabdacsapata az NB I/B 16. fordulójában. A Kecskeméten rendezett találkozón a hazaiak az első félidőben végig vezettek, majd a szünethez közeledve sikerült szorossá tennünk az állást, feljöttünk egy gólra, Az egyenlítés azonban nem jött össze, sőt a lila-fehérek két találattal válaszoltak, így a félidő 13-10-es KTE-vezetéssel ért véget. A második félidőben a vendéglátók továbbra is magabiztosan játszottak, ám a mieink nem adták olcsón a bőrüket, és alaposan megnehezítették ellenfelük dolgát. A félidő derekán egyre közelebb kerültünk a Kecskeméthez, a 42. percben 16-15-öt mutatott az eredményjelző, ekkor a hazaiak már hosszabb ideje nem találtak kapuba. A végére azonban csak megrázták magukat, és végül 25-19-re megnyerték a mérkőzést.

Rögbi – nem volt esély Százhalombattán
A magyar rögbibajnokság 7. fordulójában a sportágban évek óta nagy szerepet betöltő Battai Bulldogok otthonába vizitált a DEAC. Ősszel már megmérkőzött egymással a két együttes, akkor a vendégek magabiztos győzelmet arattak, és hétvégén hazai pályán sem hagytak kétséget, melyik a jobb csapat. Az egyetemisták ugyanakkor nem adták könnyen magukat, kőkemény csata folyt a pályán. A mieink sokat fejlődtek ősz óta, de idegenben nem tudtak közelebb jutni ellenfelükhöz. A találkozó végül 71-0-s hazai sikerrel zárult.

 

 

deac.hu