Rasovszky Kristóf a második lett a nyíltvízi úszók világkupaversenyén

A 10 kilométeres viadalon - a Katarban kialakított 2000 méteres pályán öt kört kellett megtennie a mezőnynek - csak az olimpiai bronzérmes francia Marc-Antoine Olivier tudta megelőzni a 23 éves magyar versenyzőt.

A magyarok közül az első tízbe került Huszti Dávid is.
    A nőknél a brazilok klasszisa, Ana Marcela Cunha diadalmaskodott, legjobb magyarként Rohács Réka a kilencedik lett.
    Ugyanezt a versenyt még tavaly is meg tudták rendezni Dohában, de a koronavírus-járvány miatt azóta egyetlen viadalon sem tudtak részt venni a nyíltvízi úszók. A mostani megméretésen 27 ország 99 versenyzője vett részt.


    "Előző nap nagyon rosszul éreztem magam a tengerben, hiszen utoljára augusztusban, az Ironman-váltó alkalmával voltam nyíltvízben" - mondta a Magyar Úszó Szövetségnek Rasovszky Kristóf. "Aztán ma szerencsére visszajöttek a dolgok nagyjából, mondjuk a tájékozódás még részben, mert szerintem kört csináltam a négyszögként kialakított pályából, akkora íveket mentem az első két etapban.

Élre álltam, bár előtte azt mondogattam, nem szeretnék, de nem bírtam a véremmel." Hozzátette, megpróbált végig elöl maradni és bár jól tudott reagálni a franciák támadásaira, Olivier az utolsó szakasz első felében jól váltott ritmust.


    "Akadt olyan pillanat, amikor majdnem megvolt, de elég komoly szembehullámok jöttek, azaz egyikünk sem igazán érezte, mi lehet a teljesen jó irány, ő is tudott még picit erősíteni, így végül nyert. Én meg kíváncsi volnék, hogy összesen mennyit úsztam, mert lehet, hogy volt az tizenegy kilométer is..." - tette hozzá Rasovszky, aki megjegyezte, kifejezetten bíztatónak gondolja, hogy edzőtáborból érkezve is jó erőben volt.