Bene Ádámmal kötött profi szerződést a DVSC

Profi szerződést kötött a DVSC az évek óta a Debreceni Labdarúgó Akadémián pallérozódó tehetségével, Bene Ádámmal.

A január közepén 20. születésnapját ünneplő balhátvéd Mátészalkán kezdett el futballozni, majd négy évvel ezelőtt Nyíregyházáról igazolt a DLA-hoz, melynek korosztályos csapataiban szerepelt. Másfél évig volt tagja a Szatmári Csaba vezette NB III-as debreceni együttesnek, az elmúlt időben pedig már egyre többször edzett az első kerettel. Teljesítményével meggyőzte a Loki vezetőségét, amely 2 éves szerződést kötött a fiatal tehetséggel.

– A januári, DEAC elleni edzőmeccsen lehetőséget kaptam a DVSC felnőttcsapatában, úgy érzem, jól is ment a játék, a lefújást követően pedig Kondás Elemér jelezte, hogy a jövőben velük edzek majd – fogalmazott Bene Ádám, aki a 4-es számú mezt kapta. – A társak segítőkészek és befogadóak voltak, így könnyen ment a beilleszkedés. Ezt követően a klub vezetői profi szerződést kínáltak, a menedzseremmel való rövid egyeztetés után pedig rábólintottam az ajánlatra. A DVSC-ben képzelem el a jövőmet, így nyilván nagyon boldog voltam a családommal és a hozzátartozóimmal egyaránt, akiknek szintén köszönettel tartozom.

(dvsc.hu)