Alakul a Dóczy utcai SportCampus

A Debreceni Egyetem tavaly júniusban jelentette be, hogy jelentős átalakítások lesznek a következő időszakban a Dóczy József utcán. + Galéria

Tavaly júniusban még az NB II-es labdarúgócsapat akkori vezetőedzőjének, Balogh Pálnak a bemutatásán jelentette be Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem kancellára, hogy a Dóczy József utcai létesítményt is alkalmassá lehet tenni az NB II-es bajnokik megrendezésére, a klub arra készül, hogy a kiemelt mérkőzések Nagyerdei Stadionban való megtartása mellett a Dóczy utcán, az edzések állandó helyszínén is rendez mérkőzéseket az átalakítások elvégzését követően. A kismértékű átalakításhoz egy EMMI Sport Államtitkárság által koordinált 235 millió forintos infrastrukturális támogatás ad lehetőséget. Ennek keretében a füves és műfüves pálya közötti lelátó mindkét irányban be lesz fedve, vendégszektort kell kialakítani, korszerűsíteni kell a világítást, valamint egy minimum 20 négyzetméteres eredményjelzőt, kivetítőt kell elhelyezni kisebb átalakítások mellett, melyet követően kb. 1600 néző fogadására lesz alkalmas a megújult, egyre inkább ékszerdobozzá váló sportpálya.

A beruházás most már (mint az a képeken látható) szinte teljesen elkészült, már csak abban kell reménykedni, hogy akár még ebben a szezonban a nézők is élvezhessék a fejlesztések előnyeit.

Forrás: deac.hu