Brassóban kezdi az erdélyi túrát a DEAC

Jelen írásunk készítésének időpontjában a DEAC jégkorongozói már elindultak következő találkozóik színhelyére. A korábbiakhoz hasonlóan, a szálláshelyük ezúttal is Hunguest Hotel Fenyőben lesz, innen utaznak majd tovább Brassóba, valamint Gyergyószentmiklósra.

A múlt év decemberének elején jártunk arra utoljára, akkor a megszerezhető 9 pontból azt a hármat hoztunk haza, amelyeket a Covidos megpróbáltatások után éledező szeredaiaktól gyűjtöttünk be. Most biztosan még nehezebb feladat előtt állunk, leendő ellenfeleink azóta csak tovább erősödtek, igaz a mieink sem lettek gyengébbek. Van konkrét összehasonlítási alapunk, hiszen mindössze napokkal ezelőtt meccseltünk velük utoljára. A Gyergyó elleni hazai találkozón nem ment a játék, 44 kapura lövésből sem tudtunk betalálni. A brassóiakkal szemben nekünk állt a zászló; az 59. percben egyenlített a vendégegyüttes és végül kénytelenek voltunk egy ponttal megelégedni, a Csíkszeredával szemben viszont nagy csatában mind a hármat sikerült itthon tartani.

Az újabb erdélyi túra első mérkőzésére csütörtökön este Brassóban kerül sor. Mivel a Farkasok nem léptek a jégre a büntetőkkel behúzott debreceni találkozó óta, aligha tudunk új információkkal szolgálni róluk. A játékerejük nagyon nagy, az ambícióik is számottevőek, nem véletlen, hogy a szezonban csupán 2 meccset veszítettek el rendes játékidőben, egyet a MAC HKB, egyet pedig a Ferencváros ellen. A Cenk aljai csapat mindösszesen 22 meccset játszott mostanáig (míg a többiek 4-6 találkozóval többet), így is a tabella 4. helyén tanyáznak, nagyon jól állnak tehát a vesztett pontok tekintetében.

A debreceni vendégszereplésük kapcsán megpróbáltuk feltérképezni őket, a kép, ami kirajzolódott, nem adott okot a megkönnyebbülésre. A Farkasok két, szinte azonos képességű, kiváló kapussal (Tőke és Polc) és masszív hátvédsorral rendelkeznek, melynek gerincét gólerős légiósok (például Carlson, McFadden és Dame-Malka) képezik. A támadók között ott sorakoznak a gólvágó csatárok, Finucci, Fowlie, Klempa és Valchar, rajtuk kívül még számos tapasztalt székely, valamint honosított játékos áll bevetésre készen. „Régi-új” ellenfelünk igen kemény fizikai hokit játszik, emellett rendkívül gyorsan fejlődnek fel a védekezésből támadásba.

A mieinknek fokozottan kell majd ügyelniük a védekező zónában, a brassói pálya nagyobb, mint a debreceni, az ellenfél csatárainak több helyük lesz a támadások építésére. Leginkább a találkozó első percei kulcsfontosságúak, nem szabad megengedni, hogy lerohanjanak bennünket az ellenfél életveszélyesen kombináló játékosai. Végső soron két offenzív szándékú együttes találkozik egymással, az összecsapásaik során általában a támadók viszik a prímet. Ehhez járul majd a folyamatos nyomásgyakorlás is, amit részünkről lehetőleg végig fenn kell/kellene tartani. Az előbbiekből az is következik, hogy egy, vagy akár két lőtt gól valószínűleg nem lesz elég, ha győztesen akarjuk elhagyni a küzdőteret.

Mindez nyilván csak óhaj, a konkrét eredményt a srácoknak kell kiharcolni. Jelenleg a másodikak vagyunk, jól áll tehát a szénánk, de most nagyon nehéz napok következnek, miközben az alapszakasz egyre közelebb jut a végkifejlethez, nem véletlen, hogy aki csak teheti, tovább erősíti a játékoskeretét.

Egyértelmű, hogy kemény meccsre, nagy rangadóra számíthatunk a Brassó otthonában is. A debreceni szurkolótábor a Liveevent oldalra kattintva csatlakozhat élő közvetítéshez. Remélem, sokan szurkolunk majd külön-külön, és mégis együtt az egyetemista srácokért!

2021.01. 28. 17.30 Brassó
EL 145
Corona Brasov Wolves – DEAC

 

 

Forrás: deac.hu