Hozták a kötelezőt kosarasaink és futsalosaink

Eredményes hétvégét zárt a Debreceni Egyetem kosárlabda- és férfi futsalcsapata a bajnokságban. Ugyanezt nem mondhatják el magukról jégkorongozóink, akik két vereséget szenvedtek. Erősebb ellenféllel találkoztak kéziseink és röpiseink.

Jégkorong 
Két napon belül két mérkőzést játszottak az Erste Ligában a DEAC jégkorongozói, sajnos mindkét találkozó vereséggel zárult. Pénteken a Titánok ellen a debreceni együttes csalódást keltően szerepelt. Puhán, erőtlenül kezdték a mérkőzést, ami kihatott a találkozó egészére is. A vendégek kétgólos előnyére egy találattal tudtunk válaszolni, és hiába támadtuk végig a 3. harmadot, a Titánok csapata szerezte az újabb gólt, ezzel 3-1-re megnyerte a mérkőzést.

Egyszerűen vannak olyan napok, amikor semmi nem működik, ez történt velünk az első 40 percben – fogalmazott David Musial vezetőedző. – Senki nem volt igazán meccsben, senki nem játszott keményen, senki nem támadott le, senki nem nyújtott extrát, elvesztettünk minden egy az egy elleni párharcot, ez tette borzalmassá ezt a mérkőzésünket. Az utolsó 15 percben elkezdtünk játszani, szereztünk is egy gólt, de sajnos ez nem volt elég arra, hogy visszajöjjünk a meccsbe.” – zárta szavait a szakember.

A DEAC szimpatizánsai abban bíztak, hogy vasárnap a Gyergyó ellen sikerül javítani, ám másképpen alakult. A mérkőzés nagy részében az történt, amit a debreceniek akartak, végig nyomás alatt tartották az ellenfelet, de sehogyan sem tudták a korongot a kapuba juttatni, köszönhetően az erdélyi kapus remek teljesítményének. Már csak egy perc volt hátra a találkozóból, amikor a vendégek váratlanul gólt szereztek, és ezzel meg is nyerték a mérkőzést 1-0-ra.

Úgy gondolom nem játszottunk rossz mérkőzést, sok helyzetünk volt, de nem tudtuk értékesíteni a helyzeteinket és lőtt gól nélkül nem lehet meccset nyerni. Az utolsó harmadban próbálkoztunk, de nem tudtuk kihasználni az emberelőnyöket és még egyszer hangsúlyozom, az a csapat, amelyik nem lő gólt, nem érdemeli meg a győzelmet” – értékelt David Musial.

Kosárlabda 

Nagyszerű kezdésének köszönhetően közel húszpontos, 100-81-es sikert aratott a DEAC kosárlabdacsapata az NBI/A 19. fordulójában, Oroszlányban. A találkozón hét debreceni is kétszámjegyű ponttermésig jutott, az önzetlen csapatjátéknak köszönhetőig pedig egy másodpercig sem forgott veszélyben a debreceniek győzelme.

A legutóbbi, háromszori hosszabbításos mérkőzésünk minden szempontból megterhelte a csapatot, jó volt látni, hogy talpra tudtunk állni és egy fontos győzelmet arattunk. Bő rotációval dolgoztunk, ami a folytatásban még sokat érhet, de összességében nagyon elégedett vagyok, örülök, hogy mindenki hozzá tudott tenni. Ennek kell lennie az útnak, mennünk kell rajta tovább, és bár nehéz meccsek következnek, fejben ott kell lennünk, és megnyerni őket” – hangsúlyozta Kovács Adrián vezetőedző.

Futsal

A DEAC férfi futsalosai az anyagi problémák miatt átalakuló Dunaferr otthonában vendégeskedtek péntek este. A Fejér megyeieknek több kulcsember is búcsút intett, így együttesünk számított a favoritnak. Ennek megfelelő teljesítményt nyújtottak a debreceni egyetemisták, akik 9-3-ra megnyerték a mérkőzést.

Megfelelően sikerült felkészülni a bajnokira, remek produkciót nyújtottak a játékosok, külön örülök ifistáink jó teljesítményének – kezdte Elek Gergő vezetőedző. – Az újvárosiak előtt le a kalappal, nagyot küzdöttek, kitartást és erőt kívánok nekik a bajnokság további részéhez! Ezzel a győzelemmel bebiztosítottuk a felsőházi tagságunkat, amivel egy álmunk vált valóra. A mezőnyben messze a legfiatalabb magyar játékosokkal értük el ezt a remek teljesítményt, ami hosszú évek munkájának gyümölcse. Rosszabb helyen már nem végezhetünk, mint a DEAC futsal valaha volt legjobb eredménye, ezt a legendás Kozma Mihály vezetésével érte el a csapat” – nyilatkozta Elek Gergő.

Kézilabda 

A kézilabda Magyar Kupa 3. fordulójában az NB I-es Cegléd KKSE együttesét látta vendégül a másodosztályban szereplő DEAC. A találkozón érvényesült a papírforma, a Pest megyeiek 36-30-as győzelmet arattak, de dicséret illeti a debreceni játékosokat, akik nagyot küzdöttek, és alaposan megnehezítették a magasabb osztályban szereplő ellenfél dolgát.

Röplabda

A DEAC férfi röplabdázói a kaposváriakat fogadták az Extraliga szombati játéknapján. Jól kezdtük a mérkőzést, az első szettet sikerült megnyerni, megráncigálva ezzel az oroszlán bajszát. A vendégek azonban a második felvonásban hamar megnyugtató előnyre tettek szert, és megérdemelten egalizáltak, majd hozták a további játékrészeket is, és ezzel 3:1-re diadalmaskodtak.

Az igazat megvallva én sem gondoltam volna, hogy ennyire meg tudjuk szorongatni a Kaposvárt, gratulálok a fiúknak! Nagyon egyben volt ma a csapat, ezt pedig nem akartam cserékkel megtörni. A negyedik szett végén több hibát elkövettünk, ami a fáradtsággal magyarázható. Lelkesen tesszük a dolgunkat, remélem, ennek meglesz az eredménye” – nyilatkozta Fodor Antal vezetőedző.

 

 

deac.hu