Palkó a Vidiben

Dárdai Palkó első magyarországi interjúját molfehervarfc.hu honlapnak adta és édesapja, a korábbi szövetségi kapitány, Dárdai Pál is nyilatkozott az átigazolással kapcsolatban.

- Ahogy sportigazgatónk, Kovács Zoltán fogalmazott, az egyik legjobb futball-iskolát jártad ki a Hertha utánpótlásában. A berlini klub 1999-es aranygenerációjának tagjaként bemutatkoztál már az EL-ben és a Bundesligában is. Milyen célokat fogalmaztál meg magad előtt, amikor a Vidibe igazoltál?

A játéklehetőség most nagyon fontos nekem, mindent megteszek azért, hogy minél több időt tölthessek a pályán. Tisztában vagyok azzal, hogy sokat kell még fejlődnöm, és ugyan van körülbelül 135 percem a Bundesligában, amire persze nagyon büszke vagyok, de fontos, hogy helyén kezeljem a dolgokat. Azért dolgozom minden nap keményen, hogy bekerüljek a csapatba, és ne a nevemmel, hanem a játékommal hívjam fel magamra a szurkolók figyelmét. Gólokkal, gólpasszokkal szeretném segíteni a Fehérvárt.

- Több országból is volt megkeresésed, miért épp a Vidire esett a választásod?

Való igaz, többek közt Ausztriából és Hollandiából is voltak ajánlataim, de a Vidiben szerettem volna folytatni a pályafutásomat. Édesapám sosem szólt bele a karrierembe, most sem tette, az én döntésem volt, hogy Székesfehérvárra igazoltam. Ismerem a magyar labdarúgást, ismerem a székesfehérvári közeget. Nyilván az nem hangzana hitelesen, hogy gyerekkorom óta Vidi-szurkoló vagyok, viszont jól ismerem a klubot, apuval többször is jártam a régi Sóstói Stadionban, de már itt, az új MOL Aréna Sóstóban is volt szerencsém Vidi-meccset látni. Mindig is szimpatikus klubnak tartottam a Vidit, örülök, hogy itt folytathatom a pályafutásomat. Tisztában vagyok azzal, hogy nem csak a közelmúltban, de évtizedekkel ezelőtt is nagyon sok kiváló labdarúgó szerepelt a Vidiben, büszkén fogom viselni a piros-kék mezt, és mindent megteszek azért a pályán és azon kívül is, hogy méltó legyek a Vidi-címeres mez viselésére.

- Hogyan mutatnád be magad röviden azok számára, akik nem követték nyomon az eddigi pályafutásodat? Milyen poszton futballozol és mik az erényeid?

A széleken érzem legjobban magam, ballábas futballistaként legtöbbször a jobb szélen szoktam szerepelni úgynevezett tükörszélsőként. Gyors, jól cselező játékosnak tartom magam, az elmúlt időszakban sokat dolgoztam annak érdekében, hogy még erősebb legyek és készen álljak a felnőtt, férfias futballra. Ugyancsak az erősségeim közé tartoznak a pontrúgások, ezeket rendszeresen szoktam gyakorolni edzések után. Nyitott, könnyen barátkozó embernek tartom magam, biztos vagyok benne, hogy sikerül majd gyorsan beilleszkednem az új csapatomba.

- Mik voltak az eddigi pályafutásod legnagyobb élményei?

Szerencsére sok élményben volt részem, szép sikereket értünk el a Hertha korosztályos csapataival. Az egyik legszebb sikerként a 2014-es NIKE Premier-Kupa németországi döntőjére tekintek vissza, amit Berlinben sikerült megnyernünk és így kijutottunk a manchesteri Világ-Kupa döntőre, ahol ugyancsak jól szerepeltünk és végül a 3. helyet szereztük meg.Persze nagy élmény volt bemutatkozni a Hertha első csapatában, pályára lépni az EL-ben, a Bundesligában, azonban ez a múlt és nem ezekre az élményekre szeretnék alapozni, hanem új élményekkel, sikerekkel szeretnék gazdagodni itt Székesfehérváron.

 

"Sosem szóltam bele abba, hogyan alakítja Palkó a karrierjét. Sok helyről volt megkeresése, például Hollandiából is és mivel szerintem neki nagyon fekszik a holland stílus, ezért ha a véleményemre lett volna kíváncsi, akkor talán ezt a holland vonalat ajánlottam volna neki, ő azonban már tavaly nyáron azt mondta nekem, hogy nagyon szívesen futballozna a Vidiben. Azt tudni kell, hogy már gyerekként sokszor járt a Sóstói Stadionban Vidi-meccsen, vannak ismerőseink a környéken, ismeri a fehérvári közeget. Szóval az egész az ő ötlete volt, ezt így kigondolta magának én pedig ahogy eddig sem, most sem szóltam bele a döntésébe. Nem aggódom, jól ismerem a klubnál dolgozó szakembereket, tudom, hogy mindenki profin dolgozik és rendkívül jók a körülmények. Ha valaki szorgalmas, akkor a Vidiben ugyanolyan jól lehet fejlődni, mint bárhol külföldön. Édesapám azt tanította nekem, hogy mindig azt csináljam és ott, amit szeretek és ahol jól érzem magam. Ezt pedig mindig be is tartottam az élet minden területén. Mindig ott futballoztam, ahol szerettem volna, abban az étteremben szoktam enni, amelyiket szeretem, az lett a feleségem, akit én választottam (nevet) és így tovább. Ugyanerre nevelem a gyerekeimet, és ha Palkó a Vidiben szeretne futballozni, akkor örömmel veszem ezt tudomásul. Az persze furcsa érzés lesz, hogy kirepül a családi fészekből, de nem féltem, nagyon jó karakter, biztos, hogy gyorsan be tud illeszkedni az új csapatába. Tisztában vagyunk azzal, hogy valamilyen szinte teher az, hogy őt Dárdainak hívják és az én fiam, de tudja, hogy nem azért ment haza Magyarországra, hogy ő most mindenkinek nyilatkozgasson, hanem azért, hogy futballozzon. Ki kell használnia az összes rendelkezésére álló időt, amit edzéssel és játékkal tölthet. Azt tanácsoltam Palkónak, hogy neki kell a legbüdösebbnek, legizzadtabbnak lennie minden edzés végére, mert a sikerért keményen meg kell dolgozni." - nyilatkozta  Palkó édesapja, Dárdai Pál.