Munkába álltak futballistáink

Sándor Tamás úgy véli, a Dorog legyőzése komoly lökést adhatna a Debreceni Egyetem csapatának.

Az esős idő ellenére a DEAC futballistái elszántan vágtak bele a téli felkészülésbe ma délután a Sportcampus műfüves pályáján. Erre a mentalitásra szükség is lesz, hiszen együttesünket jelenleg tíz pont választja el a bennmaradástól. A hétfői foglalkozáson több próbajátékos igyekezett jó benyomást tenni a szakmai stábra. Egyébként nem sok idő van a finomhangolásra, mivel a tervek szerint január 31-én a szintén a kiesés elől menekülő Dorog otthonában játszunk NB II-es találkozót. Csapatunk vezetőedzője, Sándor Tamás elmondta, a szűk egy hónap során mindent igyekszünk úgy begyakorolni, hogy élesben tökéletesen működjön.

“A bajnokság végéig tizenhét meccs van hátra, szeretnénk mindet megnyerni, de ez nyilván nem lesz ilyen egyszerű. A riválisok is biztosan erősítenek, nekünk is ez a célunk. Minden posztra érkezhet új ember, de még konkrétumokról nem tudok beszámolni. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy kiesési rangadóval kezdjük az évet, egy győzelem biztos nagy lendületet adna a folytatásra” – nyilatkozta szakvezetőnk.

A szakmai stáb ezen a héten napi két edzést tart a fiúknak. Csapatunk programja máris módosult, hiszen az eredeti forgatókönyv alapján szombaton az NB I-es mezőkövesdiekkel játszottunk volna edzőmeccset, de a találkozót az ellenfél lemondta. Sándor Tamás elárulta, a kövesdi túra helyett valószínűleg egymás közötti játék vár a játékosokra a hétvégén.

A DEAC huszonegy forduló alatt tizenkét pontot gyűjtött, így a huszadik helyről várja a folytatást a másodosztályban.

 

Forrás: deac.hu