A DEAC nyerte a zalaegerszegi thrillert

Kétszeres hosszabbítás után, Ronald Moore utolsó másodperces hárompontosával 93-90-es győzelmet aratott a DEAC kosárlabdacsapata az NBI/A 16. fordulójában Zalaegerszegen.

 Szolnok ellen kiállított Kovács Adrián egy mérkőzéses eltiltása miatt nem ülhetett le a kispadra, a vezetőedzői feladatokat ezúttal segédje, Andjelko Mandics látta el. Álmosan kezdődött a találkozó, a csapatok nehezen vették fel a játék ritmustát. Három perc elteltével Polyák egy hárompontossal, Moore pedig egy gyorsindítással törte meg a csendet, időt is kértek a hazaiak (2-8). Nem sikerült megtörni a DEAC lendületét, a következő két támadásból újabb két kosár is született, így a negyed derekán már kétszámjegyűre nőtt a differencia. A vendéglátóknál egyedül a „fiatal poszton” játszó Bonifert tudott eredményes lenni, az első hét percben csak az ő hét pontja került fel az eredményjelzőre. A folytatásban Donaldson vezérletével ugyan négy pontra zárkózott a ZTE, de a fegyelmezett védekezésnek, a gyors támadásoknak és Drenovac ponterős játékának köszönhetően 25-14-es debreceni vezetéssel zárult a játékrész.

Guyton közelije nyitotta a második etapot, majd Donaldson, illetve Somogyi küldtek a helyére egy-egy hárompontost. Ezt követően megrázták magukat zalaiak, Delas hármasával újra tízen belülre kerültek, ezúttal már Andjelko Mandics volt kénytelen magához hívni övéit (25-32). Az egyperces szünet után sem változott a játék képe, a hajdúságiak nem tudtak gyors támadásokat vezetni, felállt védelem ellen pedig tanácstalanok voltak. Az Egerszeg három perccel a nagyszünet előtt kettőre zárkózott, majd Drenovac törte meg a közel öt perces debreceni kosárcsendet egy kettő plusz egyes akcióval. Ez sem állította meg a hazaiakat, Völgyi hármasával már csak egy volt közte, jól jött a nagyszünetet jelző duda a Debreceni Egyetem alakulatának (37-38).

A fordulás után Gleen középtávolijával a találkozó során először vette át a vezetést a Zalaegerszeg, melyet nagyjából 15 másodpercig élvezhetett, hiszen Somogyi egy duplával, Polyák pedig egy triplával válaszolt. Érezhetően mindkét csapat igyekezett limitálni az ellenfél gyors támadásait, öt az öt ellen pedig csak szenvedtek a felek, így állandósult a döntetlenközeli eredmény. A kissé szürke harmadik negyedet Szabó Zsolt ziccere zárta, így 57-56-os hazai előnnyel várhatták a záró felvonást.

A negyedik negyedet a DEAC kezdte jobban, Moore és Guyton kétpontosai után Hines zsákolt be egy indítást (58-62). Hiába egyenlített szempillantás alatt a ZTE, Hines két lecsorgót is vissza tudott tenni, így a maradt a minimális hajdúsági vezetés. A forgatókönyv a folytatásban sem változott, Polyákék elléptek 3-4 ponttal, a kék-fehérek pedig pár percen belül felzárkóztak rájuk. Három perccel az órán még mindig döntetlen volt az állás, mikor Donaldson kiszorított helyzetből dobott egy extra hárompontost (74-71). A szintén nagyszerű napot kifogó Drenovac hozta közelebb övéit egy tranzíció után, majd Duran kettesére Guyton válaszolt távolról, így negyvenegy másodperccel a rendes játékidő vége előtt még semmi sem dőlt el (76-76). Bár mindkét gárdának meg volt az esélye a meccs lezárására, több kosár már nem született, így jöhetett a hosszabbítás.

Gleen ziccerével indult a ráadás, melyre Guyton válaszolt egy hárompontossal. Vuko egy zsákolással fordított, majd Tóth Ádám forgatta meg védőjét a gyűrű alatt (80-81). Hines ugyan hatalmas blokkolást mutatott be egy perccel az első hosszabbítás vége előtt, de Szabó egy távolival újra előnyhöz juttatta övéit (83-81). Tóth egy zsákolással ismét egalizált, s bár ismét mindkét csapat támadhatott a győzelemért, ezúttal sem sikerült betalálni, így tovább tartott a túlóra.

Delas és Szabó dupáival már négypontos fórban voltak a hazaiak, de Tóth két büntetővel és egy kettő plusz egyes akcióval fordítani tudott (87-88). A center az ellentámadásból egy elképesztően fontos blokkot mutatott be, majd a Drenovac kihagyott közelije után a támadó lepattanót is visszaszerezte, így már faultolni volt kénytelen a ZTE. Moore higgadt maradt a büntetővonalról, de még mindig volt 10 másodperce az egyenlítésre a házigazdának. Duren hármasát szabálytalanul szerelte Guyton, a hátvéd pedig köszönte szépen, és mindhárom büntetőt értékesítette (90-90). Öt másodperc még mindig volt hátra, debreceni időkérés után pedig Moorehoz került a labda, aki a dudaszó pillanatában 8 méterről bevágta a sorsdöntő triplát.

Zalakerámia ZTE KK – DEAC 90-93 (14-25, 23-13, 20-18, 19-20, 7-7, 7-10)

ZTE: DUREN 16, Vuko 9/3, Bonifert 10/6, Szabó 10/3, Delas 7/3 csere: DONALDSON 20/9, Gleen 13, Völgyi 5/3, Simon -.

DEAC: Moore 9/3, Somogyi 5, Polyák 12/9, DRENOVAC 26/6, TÓTH 16 csere: GUYTON 14/9, Hines 9/3, Molnár M. 2, Molnár D. -.

Andjelko Mandics: A második negyed első feléig jól kosárlabdáztunk, utána csak szenvedtünk a pályán. Voltak pozitívumok is, amikor bajban voltunk akkor sem adtuk fel, és végig küzdöttünk minden labdáért. Tudunk ennél sokkal jobban kosárlabdázni, de azt gondolom, hogy egy ilyen mérkőzés után csak a győzelem a fontos. Amit elvett tőlünk a sors a Körmend elleni kétszeres hosszabbításban, azt most visszakaptuk, remélem, hogy ez egy újabb lendületet ad majd a csapatnak. 30-án Kecskemétel is egy nagyon nehéz bajnoki vár ránk, addig igyekszünk kipihenni ezt a nagy terhelést és a hosszú utazást.

 

Forrás: https://kosarlabda.deac.hu/kosarlabda/a-deac-nyerte-a-zalaegerszegi-thrillert/