Gladiátorokat keresnek Debrecenben

Tagtoborzót tart a DEAC Gladiators amerikaifoci csapata június 28-án 18 órától a Dóczy József utcai sportcampuson.

A koronavírus járvány ellen Magyarország remekül védekezett, amelynek egyik eredménye, hogy újra visszatér az élet a sportba. A DEAC Gladiators játékosai folyamatosan készülnek az augusztus 20-i bajnoki rajtra, már a felszereléses edzéseket is elkezdték. Azonban a vérfrissítésre is koncentrál a Debreceni Egyetem együttese, így tagtoborzót tart a Dóczy utcai sportközpontban. Külön posztspecifikus gyakorlatokkal készülnek az edzők és játékosok. A kilátogatók egy tesztsorozaton vesznek részt, amelyen a fizikai állapotukat és a mozgáskoordinációjukat is felmérik majd a sportágat megismerni vágyóknak.

A try-outon kortól, nemtől és testtömegtől függetlenül bárki részt vehet Az edzők hőmérővel és fertőtlenítővel is készülnek a fertőzésveszély elkerülésének érdekében. Minden résztvevő sportolásra alkalmas öltözetben jelenjen meg, stoplis-, vagy sportcipő ajánlott. Természetesen az együttes várja a fiatal sportolókat is, akik az ország egyik legerősebb utánpótlásbázisnak a részei lehetnek!

A tagtoborzó június 28-án, vasárnap 18 órától lesz a Debreceni Egyetem Dóczy utcai Sportközpontjában.

Forrás, fotó: deac.hu