Fekete Vince és Maruscsák Jan is betalált, de ez is kevés volt, 5-2-re verték a diósgyőriek Kondás Elemér tanítványait.
A 31 éves csatár pályafutása során több mint 300 KHL-mérkőzésen lépett jégre.
Két jó formában lévő csapat küzd meg szombaton a DVTK Edzőközpontjában.
Krascsenics Csilla szerint a Debreceni Egyetem alakulata a Gyula elleni hazai bajnokin sem szeretne lassítani a tempón.
Rangadóra számítottunk, de csak az első és a záró negyedben hasonlított arra DVSE kaposvári fellépése. Kádár Kálmán együttese a hatékony rajtot követően rengeteget hibázott mind el...
Pénteken 19 órától megkezdi a 2026/27-es szezon küzdelmeit a DEAC kosárlabdacsapata, az NB I. A csoportjának nyitófordulójában a Sopron KC vendége lesz Pethő Ákos alakulata.
Antek Tamás bízik benne, hogy pénteken, a BJA ellen is győzelmet ünnepelhetnek szurkolóikkal.
A végéhez közeledik a DEAC kosárlabdázóinak közel nyolchetes felkészülése a 2026/27-es szezonra, pénteken pedig Sopronban meg is kezdik a bajnokságot. A szezonrajt előtt a klub sza...
Fodor Antal szerint a Debreceni Egyetem alakulatának tagjai még saját magukat is meglepték az első helyezéssel.
Az MLSZ Versenybizottsága a jogtulajdonos televízióval történt egyeztetéseket követően kitűzte az OTP Bank Liga 11-18. fordulójának kezdési időpontjait.
A Debreceni Egyetem alakulata a Mezőkövesd kiejtését követően a szintén NB I/B-s Vecsést látja vendégül a harmadik körben.
A Debreceni Egyetem alakulata az Eger skalpját is megszerezte, a fölényes győzelemből három játékosunk is két góllal vette ki a részét.
Burai duplázott, valamint Vincze és Herczku is betalált, 4-0-ra verte a DEAC a Hajdúnánást.
A DVSC egykori labdarúgója váltja a megsérült Varga Barnabást a magyar válogatott keretében.
A DEAC kézilabdázói tökéletes mérleggel fejezhették be a hetet. Ehhez az első lépést már megtették Mándi Norbert tanítványai, akik a Mezőkövesdet fektették két vállra a Magyar Kupá...