Sportigazgatónk, Pöszmet Tibor elmondta, nincsenek könnyű helyzetben, hiszen a felkészülést két formaidőzítésre kell hangolni.
A DVSC 2029 nyaráig meghosszabbította Szűcs Tamás szerződését.
A DEAC férfi kosárlabda együttese közel ezer kilométerrel a háta mögött sikerrel vette szombaton este a Vas vármegyei, körmendi kirándulást. A hazaiak mindenképpen nyerni szerettek...
Négy norvég világbajnokkal érkezett Debrecenbe a Storhamar kézilabda csapata, hogy elvigye a két pontot a Hódosból a DVSC SCHAEFFLER ellen. És valljuk meg, volt némi alapja az önbi...
Csatlakozott a DVSC szakmai stábjához Simon László, aki többek között az átigazolási időszakban is nagy segítséget nyújthat a napi munkában a kiválasztási és elemzési folyamatokban...
A 38 éves Bogdán Ádám lett a DVSC sportigazgatója. Az egykori 21-szeres válogatott kapus elvégezte a PFA (Professional Footballers’ Association) Business School sportigazgatói képz...
A tavaly nyáron megkötött kölcsönszerződés alapján az FTC visszarendelte Varga Ádám kapust, amit január közepéig jogosan megtehetett.
A Debreceni Egyetem jégkorongcsapata hazai pályán folytatja a küzdelmeket. Szintén itthon játszanak a férfi röplabdázók és a női futsalosok. A kosarasok Körmendre, a női röpisek Sz...
Szombaton 18 órától az EGIS Körmend otthonába látogat a DEAC kosárlabdacsapata az NB I. A 16. fordulójában. Az idei első idegenbeli bajnokin az egyik közvetlen riválisuk ellen bizo...
Nemzeti együttesünk három összecsapáson gyakorolhat a kontinensviadal rajtja előtt.
Máshol folytatja edzői pályafutását, így hat év után távozik a cívisvárosból Andjelko Mandics.
December 20-án tartotta sensei Kis Zoltán 7. dan mester (SKS-SKDUN Karate Stílusszövetség alelnöke) az 1. Kyus karatevizsgát a DEAC versenyzői számára.
Jelentős változás történt a Debreceni VSC tulajdonosi struktúrájában. A részletekről Facebook-oldalán számolt be a klub.
Odalett az előny, a DEAC jégkorongcsapata összesítésben 8-6-ra alulmaradt a FEHA19 gárdájával szemben.
A Debreceni Egyetem alakulata a pihenő után eltüntette a kétgólos hátrányát.