A vezetőedző szerint a Debreceni Egyetem alakulata jó helyzetbe került, de nagy hibát követne el, ha lankadna a figyelme.
Hétfőn délután már algoritmusok, és a mesterséges intelligencia segítségével kézilabda szakíró kollégámmal már azt is kisakkoztuk, hogy akár elődöntőt is játszhatunk a mostani női...
A DEAC hazai pályán szenvedett vereséget a listavezetőtől a hétvégén.
Pedig úgy tűnt, hogy a DEAC férfi kosárlabda együttese begyűjti újabb idegenbeli sikerét Zalaegerszegen. Szükség is lett volna a pontokra, mert a debreceniek a végelszámolásnál ott...
Második mérkőzését is megnyerte a magyar női kézilabda válogatott a Svéd-Norvég-Dán közös rendezésű világbajnokságon. Az ellenfél az Afrika-Kupa ezüstérmese, Kamerun volt. Akiknek...
Petőfi kétszáz van ebben az esztendőben. Így a nagy költő esetleges örökösei remélem nem fognak ellenem plágium pert indítani, hogy felhasználtam az 1844. áprilisában, Dunavecsén í...
Az NB I 15. fordulójának szombati zárómérkőzésén a Debrecen a sereghajtó Kisvárda otthonába látogatott.
A magyar labdarúgó-válogatott a házigazda németekkel, valamint a skótokkal és a svájciakkal került azonos csoportba a jövő évi, németországi Európa-bajnokság Hamburgban rendezett s...
A Debreceni Egyetem 16 hallgatója kapta meg idén az Év Egyetemi Sportolója Díjat a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség (MEFS) csütörtöki gáláján. A fővárosban rendezett esem...
Hazai pályán folytatja bajnoki szereplését a DEAC floorballcsapata. A Kecskeméti János Sport Játékcsarnokban az eddig veretlen ARES HC csapat vendégeskedik szombaton 16:00-tól.
Hazai pályán folytatja bajnoki szereplését a DEAC floorballcsapata. A Kecskeméti János Sport Játékcsarnokban az eddig veretlen ARES HC csapat vendégeskedik szombaton 16:00-tól.
A brazil légiós szerint a Debreceni Egyetem alakulata egy kazincbarcikai diadallal jobb pozícióba kerülne a top négyért zajló küzdelemben.
Két hazai mérkőzést játszanak a Debreceni Egyetem hokisai a hétvégén. Itthon lépnek pályára a floorballosok is, a DEAC többi csapata idegenbe utazik.
Három ország - Dánia, Norvégia és Svédország rendezésében - megkezdődött a női kézilabda világbajnokság szerdán este. A Golovin Vladimir vezette magyar válogatott csütörtökön játsz...
A FEHA19 gárdája ellen szereznénk meg a második győzelmünket a héten.