A debreceni nyugati kiskörút III. ütemének kivitelezése során a Mester utcának a Csemete utca és a Bethlen utca közötti szakaszán, valamint a Csemete utcán aszfaltozási munkálatok...
Debrecen közgyűlése 2019-ben nem csak elfogadta a város könnyűzenei stratégiáját, de abban is tett vállalásokat, hogy annak szereplőivel közösen építi tovább a kultúrának ezen szel...
Díjátadó ünnepséget tartott a Debreceni Szakképzési Centrum. A ceremónián az idei tanévben megrendezett országos szakmai és tanulmányi versenyeken kiemelkedő helyezést elért tanuló...
A Móra Könyvkiadó, a Nova Hvylja Egyesület és az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) közös kiadásában, a Petőfi Kulturális Ügynökség támogatásával 1500 példányban jelent meg, az Alf...
A Debreceni Állatkert évről évre örömhírekkel szolgálhat a Bennett-kenguruk csapatának háza tájáról, ez pedig idén sincs másképp, ugyanis február elején a gondozók ismét utódot pil...
A DKV Zrt. tájékoztatja az utasokat, hogy 2022. április 23-án, szombaton és április 24-én, vasárnap a Mester utcán és a Csemete utcán három ütemben aszfaltozási munkákat végeznek....
A Debreceni Színjátszó Stúdió Független Színház meghirdeti az Ötödik Nyílt Kóti Árpád Versmondóversenyt.
Április negyedik szombatja, a Zsuzsi Erdei Vasút napja. Ez a nap minden évben kiváló alkalom arra, hogy az érdeklődők betekintést nyerjenek a kisvasút életébe, megismerjék annak tö...
Otthonos és praktikus közösségi tér várja a beteg gyerekeket és családjaikat, akik kipihenhetik itt a kezelések utáni, vagy köztes időszakot. A Debreceni Egyetem Klinikai Központ G...
Május elsejétől megszűnik a 33Y-os jelzésű autóbusz.
A Malomparkot és a Debrecen Plázát, valamint a MÁV Piac utcai területi igazgatóságának épületét is bombariadó miatt kellett elhagyniuk az embereknek.
Debrecen városa néhány héttel ezelőtt írta alá a Külgazdasági és Külügyminisztériummal azt az úttörőnek mondható megállapodást, amely szerint a cívisváros a kulturális diplomáciai...
A Fenntartható Debrecen új koncepciója során kibővül a választható zöld intézkedések köre, pontozási rendszer kerül bevezetésre, amelynek köszönhetően minden évben átadásra kerülhe...
2022. május 1-én, vasárnap üzemkezdettől megváltozik a 30A és a 41Y-os jelzésű autóbuszok végállomása. A járatok a Diószegi út helyett a Borzán Gáspár utcáig közlekednek.
A Debreceni Vízmű ZRt. tájékoztatja a lakosságot, Tisztelt Felhasználóit, hogy 2022. április 19. és május 27. között az éjszakai órákban - 22:00 - 04:00 h között - a városi vízháló...