Egyetemünk zászlója Afrika tetején

Január közepén 14 fős csapat vágott neki, hogy megmássza Afrika legmagasabb pontját a Kilimandzsáró hegyen lévő 5895 méter magas Uhuru (Szabadság) csúcsot.

A társaság egy része nyugat-magyarországi, nagyobb része debreceni kötődésű. A debreceni csoport tagjai között régóta tartó barátságok szövődtek, mely a Klinika óvodájától, az egyetem gyakorló gimnáziumán keresztül, majd egyetemi évek alatt, végül a munka során végigkísérte eddigi életüket, s melyben az egyetem végig kohéziós erőként működött.
 
Egy ilyen nagyszabású projektnél nagyon fontosak az előkészületek. Az ötlet kipattanása már jó pár éve megtörtént, de a közvetlen előkészületek is legalább egy fél évet vettek igénybe. A Kilimandzsáró Nemzeti Parkban önállóan nem lehet mászni, előre le kell szerződni egy társasággal, aki hegyi vezetőt, szakácsot, hordárokat biztosít az úthoz.
 
Sajnos az országban nagy a munkanélküliség (hivatalos adatok szerint 10%, helyi kapcsolatunk szerint 50%), és a szegénység, így a turizmus nagyon fontos megélhetési forma a helyieknek.
Az iroda célja, minél több helyi segéderőnek az alkalmazása. A velük történő kapcsolattartás, a nyújtott szolgáltatás és a költségek ésszerű keretek között való tartása jelentős munkát igényelt. Ezen kívül a szükséges az oltások beadatása, a repülőjegyek, gyógyszerek, felszerelés beszerzése. Mindezek mellett azonban a legfontosabb a fizikális felkészülés. Csak tapasztalt túrázónak érdemes belevágni egy ilyen kalandba. A csoportnak voltak 5000 méter feletti csúcsai, illetve egyéb hosszútávú túrateljesítményei. A hegyen több előzetesen nem túl felkészült csapattal lehetett találkozni, sajnos nekik nem biztos, hogy jó élmény egy ilyen kirándulás.
 
 
A Nemzeti Parkban számos különböző útvonal vezet, a hegymászás teljes időtartama általában 6-8 nap szokott lenni. A csapat a 7 napos Lemosho utat választotta, mely a legtöbb természeti szépséggel kecsegetett, illetve kellő időt adott az akklimatizációhoz.
 
A nemzeti park ezen oldali (nyugati) bejárata, a Lemosho gate, mely Moshi városától 2 órányi autóútra van 2100 méter magasan. Az első napi túra az esőerdőben vezet a 2650 méter magasan lévő Mkuwa táborig. Az esőerdőben rendkívül buja növényzettel, különleges virágokkal, a fákon majmokkal lehet találkozni. A következő napi túra egy hosszabb út után a 3850 méteren lévő Shira 2-ig vezet.
 
 
A magasság emelkedésével a növényzet ritkul, inkább bozótos, ember nagyságú cserjék uralják a képet. Ezt követően az útvonal felkapaszkodik 4600 méterig (Lawa tower), majd újra visszaereszkedik 3900 méterig (Baranco camp). Ez a szükséges magashegyi akklimatizáció része, mely során fokozatosan szokik hozzá a szervezet a ritkább levegőhöz. A hegy ezen részén található a rendkívül különleges Dendrosenecio Kilimanjari.
 
A következő nap újabb emelkedés és ereszkedést követően a 3995 méreten lévő Karanga campben lehet sátrazni. Ez már a magashegyi „sivatag” vidéke, növényzet nemigen akad, a képet vulkanikus formák uralják. A hőmérséklet erősen ingadozik annak megfelelően, hogy éppen kisütött a nap vagy beborult az ég.
 
 
A valódi csúcstámadás a 4673 méteren lévő Barafu táborból indul. Ide egy rövidebb túra után, már dél körül megérkezik a túrázó. Korai ebéd és vacsora után hamar hálózsákba bújik az ember, mert a csúcstámadás általában éjfélkor indul. A csapat némi haladékot eszközölt, lévén gyorsabban kívánta megtenni a távot.
 
Egyik fele a csúcstámadó csapatnak hajnali fél 1-kor, a másik fele fél kettőkor indult. Sajnos a csapatot erősen megkínozta a helyi étel, ital, illetve a nem megszokott higiéniás viszonyok, így heveny hasmenéses tünetek mutatkoztak majd mindenkin. A csúcstámadáshoz 1200 méteres szintet kellett legyőzni, ami ilyen magasságban sosem könnyű, ráadásul ilyen körülmények között különösen embert próbáló feladat volt.
 
 
Végül, mire felkelt a nap 12 fő ért fel a csúcsra a csapatból. A napfelkelte a vulkáni kráter peremén azonban csodálatos élmény, ami minden nehézséget feledtet. A csúcson természetesen elkészülnek a fotók, illetve a csapat régi hagyománya szerint a himnuszt is eléneklésre került.
 
 
Szerencsére az időjárás kegyes volt (tiszta ég, szélcsend, -10 C körüli hőmérséklet), de még így is kellemetlen lehet ilyen magasságban sok időt tölteni, így hamarosan lefelé indult a társaság. Egy rövid pihenőt lehetett tartani a 4600 méteres táborban, majd további többórás lefelé menettel újra visszatértek az esőerdő zónájába és 3100 méteren a Mweka táborban éjszakáztak.
 
Másnap így már csak pár órás séta maradt a Mweka Gate-ig, mely a Nemzeti Park 1640 méteren lévő déli kapuja. A túrát lezárva a csapat egyik része még maradt egy 4 napos szafari kirándulásra, másik része egy pihenőnapot követően, melyet a városban, a környező kávéültetvényeken töltött, hazautazott.
 
A csapat tagjai: Dr. Zsoldos Róbert (szervező, a DE Kancellária, Jogi igazgatóság munkatársa), Kertész Balázs (szervező, az Egyetem Ph.D hallgatója, a Közgazdasági kar egykori hallgatója, KLTE Gyakorló Gimnáziumának egykori tanulója), Dr. Szentkirályi István (DE Szívsebészeti Klinika dolgozója, az egyetem egykori hallgatója, KLTE Gyakorló gimnázium egykori tanulója), Dr. Zudor András (DE Aneszteziológiai Tanszék munkatársa), Dr. Szentkirályi Péter (Fogorvostudományi Kar egykori hallgatója, a KLTE Gyakorló gimnázium tanulója, a DEAC Tenisz szakosztályának aktív játékosa), Dr. Lieli Róbert (Közgazdaságtudományi Kar egykori hallgatója, KLTE Gyakorló Gimnázium, KLTE Gyakorló általános iskolájának egykori tanulója), Vásárhelyi Szilárd (KLTE és az Agrártudományi Kar egykori hallgatója, egyetemi óvoda egykori növendéke), Dr. Nádasdy Bence (KLTE Gyakorló Gimnázium egykori tanulója, az egyetemi óvoda növendéke), Ferenczi István (Természettudományi Kar egykori hallgatója, az egyetem gyakorló általános iskolájának tanulója), Okere Szilvia, Szodoray-Parádi Farkas, Kiss Szabolcs, Koppányi Zoltán, Kovács Krisztián.
 
Dr. Szentkirályi Péter