Jön a tavasz, „visszatér” a Buzánszky a stadionba

Javában tart a DVSC labdarúgóinak törökországi felkészülése a februári idényrajtra. Valóságos derbiesővel tér vissza a Loki számára az NB I., ezekből az egyre rohamosabban nagydöntőjéhez közeledő Buzánszky Jenő Labdarúgó Egyetemi Kupa mezőnye is jócskán profitálhat.

A vizsgaidőszak célegyenesében újra gyepre léptek a BJLEK, valamint a Kozma Mihály Futsal Kupa mezőnyének játékosai, a tét pedig már óriási, hiszen döntőszakaszukhoz érkeztek a megmérettetések. A februári nagydöntő előtt azonban még jó néhány gólnak meg kell születnie, hogy kialakuljanak az aranymeccses párosítások, bár szemmel láthatóan az idő rendkívül gyorsan telik, ha egyetemi fociról van szó.
 
Épp úgy hajrájában tart a BJLEK és a KMFK mint a Vasutas felkészülése a tavaszi idényrajtra. Február elején ugyanis keleti derbivel folytatja idei bajnoki menetelését a Loki a Diósgyőr ellen a Nagyerdőn, majd Újpestre látogat a Blagojevics-csapat. Február idusán egy Fradi elleni hazai rangadó vár Dzsudzsák Balázsékra, majd egy fehérvári túra, február 24-én a Felcsút is a Nagyerdőre látogat, míg a szökőév második havának utolsó előtti napján a Magyar Kupa kiírásában tér vissza a Ferencváros a cívisvárosba.
Mindezekből a mérkőzésekből pedig természetesen a Debreceni Egyetem polgársága is jókora hasznot „húzhat”, de legalábbis kedvezményt biztosan, míg a BJLEK mezőnye értékes nyereményekre is pályázhat, amennyiben a helyszínen szurkol Debrecen szeretett csapatának.
 
 
No, ennek persze vannak feltételei is. Az egyetemi szektorok (D7-D8) továbbra is nyitva állnak az egyetemista közönség előtt. Az egyes hazai Loki-meccsekre kedvezménnyel válthatnak ide jegyet a DE hallgatói, oktatói, munkatársai. Van ám még tovább is.
Aki ugyanis a Buzánszky kiírásának mezőnyéhez tartozik, vagy valamely csapathoz, legyen szó barátról, barátnőről, családtagról, rokonról, és jegyét regisztrálja a lentebb található linkre, értékes nyereményekre pályázhat a torna május 18-ig tartó pontgyűjtő játékában. Minden regisztrált egyetemi szektoros jegy egyenlő egy gyűjtött ponttal az adott csapat számára, a végelszámolásban pedig az első három legtöbb egységet bezsebelt gárda lesz a díjazott.
 
Jön tehát a futball magyar élvonal folytatása, ezzel együtt pedig a BJLEK-forgatag is. Ez utóbbi februári nagydöntője a már megszokott módon, híven a csaknem húsz esztendős hagyományokhoz számos meglepetéssel, lehetőséggel, ünnepélyes pillanattal érkezik. A további részletekkel a torna szervezői is jelentkeznek hamarosan.
 
A nyereményjáték linkje, valamint sorsolás és párosítások:
 
Barna Marci