Természetesen nem ez az egyetlen esemény, amit a koronavírus-járvány elvett tőlünk az elmúlt év során, mindnyájan hiányoljuk a korábban megszokott életünk számos elemét. A megemlékezésre most csak a virtuális tér marad, például itt, az Egyetemi Élet lapjain.
Moreno Bukarestben született, még a Monarchia idején, ifjú egyetemi hallgatóként Bécsben Freud tanítványa volt. A második világháború és a fasizmus elől kivándorolt az Egyesült Államokba, ahol a pszichodráma és a szociometria tette ismertté. Emiatt sokan tartják a playback színházat a pszichodráma valamilyen leágazásának, pedig valójában pont fordított a helyzet. A fiatal Moreno szenvedélyesen hitt abban, hogy a legértékesebb az, ami „itt és most” születik, az emberi találkozásainkban éppúgy, mint a kultúrával kapcsolatos élményeinkben.
A száz évvel ezelőtti Stegreiftheater-t, azaz a Rögtönző Színházat is azért hozta létre, mert be akarta bizonyítani, hogy a rögtönzött szerepek a színész számára nagyobb szabadságot, ezáltal valódi spontaneitást és kreativitást biztosítanak, ami a színházi élménynek „legitimebb” formája, mint a „hivatalos”, minden részletében előre megtervezett hagyományos színház.
A pszichodráma alapötlete véletlenül, a Rögtönző Színház egyik történése alapján született meg, még Bécsben. Egy mindig erkölcsös, előkelő nőket alakító színésznő otthon gyakran viselkedett elviselhetetlenül, hisztérikusan. A Rögtönző Színházban azonban, ahol időnként újsághíreket is színpadra vittek, a megszokott repertoártól eltérő szerepeket kapott: prostituáltakat, és más, közönségesen viselkedő, egyszerű nőket játszott. A férj elmesélte Moreno-nak, hogy ezzel párhuzamosan a színésznő otthon sokkal kiegyensúlyozottabbá vált: Moreno ekkor ébredt rá, hogy az életben játszott, de rosszul működő szerepeket is átírhatja a spontaneitás és a kreativitás, és ezek a gyógyító lejátszások a közönségre is hatással vannak.
Ezt a kettősséget, a művészet és a terápia ötvözetét a playback színház a mai napig hordozza. Természetesen művészet, ahogyan más színházi formák is: mindegyik arra vállalkozik, hogy az általános emberi tapasztalatokból sűrített jelentést hozzon létre, és ezt közvetítse a nézőknek. Ugyanakkor a playback színész feladata, hogy ne kizárólag a saját művészi felfogását tolmácsolja, hanem a mesélő konkrét történetének az adott helyzetben megszülető jelentését. Az első New York-i társulat egyik alapítója, Joe Salas azt mondja: ha a történetet valóban meghallották és empátiával játszották vissza, akkor beszélhetünk jó playbackről. Ez a „megértettség” élmény adja egyebek mellett a playback színház terápiás, fejlesztő hatását, amit sok helyen az oktatásban is hasznosítanak.
A Per Pillanat Playback Társulat tagjaiként tavaly júliusban, a Karantémák című előadáson felfokozottan élhettük meg a playback terápiás jellegét. A műfajból adódik, hogy a történetek mindig kapcsolódnak egymáshoz, a közönség ösztönösen is a közös pontokat keresi: de talán soha nem volt ilyen mértékben, és ennyire mindenki számára azonos élményünk, mint az egy évvel ezelőtti karantén időszaka. Az elmesélt történetekben megjelent az ismeretlentől való szorongás, a szeretteinktől való távolság fájdalma, a virtuális jelenlét vigasza, egyszersmind elégtelensége. És előkerültek a pozitívumokat hordozó élmények is: hogy néha jól esett a lassúbb életmód, a családtagokkal együtt eltöltött idő, vagy éppen a tisztább levegőn, csendes környezetben, magányosan megtett séta. Az aggódva, dühösen vagy szomorúan töltött három hónap egy közösen megalkotott narratíva részévé vált. És kézzel foghatóvá vált a narratív pszichológia definíciója: az elbeszélés önmagunk és mások megértésének eszközeként, az élményszerveződés módjaként működött. Az előadás végén több néző is odajött a társulathoz, és elmondta, hogy számára az előadás terápiás élményt jelentett, rengeteget segített a karanténhoz kapcsolódó érzések feldolgozásában.
Sajnos a járvány még tart, sőt, e cikk írása az újabb szigorítások idejével esik egybe; így az újranyitáskor aktuális lehet akár egy hasonló témájú előadás. De remélhetőleg minél előbb hagyományosabb, a járvány előtti életünkhöz kapcsolódó történetekre válthatunk. És talán már ősszel sor kerülhet egy újabb playback fesztiválra is: a DESzínház a sokszínűség jegyében tervezi, hogy a playback színjátszás fősodrába is aktívan bekapcsolódik a járvány után.