Ismét itt az egyetem lapja

Miként zajlott idén a Debreceni Egyetemen a tehetségkutató uDream, hogyan ismerkednek az interneten az egyetemisták, és miért ürítették ki az emberek a járvány első hulláma alatt az élelmiszerboltok polcait. Egyebek mellett ezekről lehet olvasni az Egyetemi Élet legújabb számában.

A koronavírus-járvány miatt idén az online térben zajlott az egyetemi tehetségkutató. A uDream – A Te álmod!-ra a hallgatók egy videóval jelentkezhettek. Az egyéni versenyzők mellett együttesek is indulhattak. A zsűri többek között slam poetry-t és zongoraelőadást, beatbox showt és énekprodukciókat értékelt. A döntőt élőben közvetítették. A tehetségkutatóról szóló cikkben a nyertest és a helyeztetteket is bemutatják.

A Fedezd fel Debrecen utcáit sorozat új részéből a több mint száz éves Nagyerdei Víztorony történetét lehet megismerni. Az 1969-től a Debreceni Egyetem kezelésében lévő tetszetős építmény 2015-ben újult meg teljesen, melynek eredményeként nemcsak új külsőt, de új funkciókat is kapott és mára Debrecen egyik szimbólumává vált.

Egy szociológiai alapszakos hallgató felmérte a Debreceni Egyetem egyes diákjainak online társkeresési szokásait, mely kutatás eredményéről érdekes írásban számol be. Egyebek mellett kiderült, hogy az ilyen oldalakra regisztrálók sokkal fontosabbak tartják a hasonló értékeket, az azonos gondolkodásmódot, mint az iskolai végzettséget vagy a társadalmi státuszt.

Kígyózó sorok, roskadásig pakolt bevásárlókosarak, üresen tátongó, kifosztott polcok – tapasztalhattuk a koronavírus-járvány első hullámakor. A pandémia miatt nemcsak hétköznapjaink, de vásárlási szokásaink is 180 fokos fordulatot vettek. Mégis mi készteti a XXI. század gondolkodó emberét az irracionális viselkedésre és az eszeveszett felhalmozásra – teszi fel a kérdést a szerző a Pánik a boltokban: a halmozás pszichológiája című cikkben.

Kalandosan indult a DEAC Gladiators csapatának idei szezonja. Decemberben a járvány miatt nem tudtak edzeni, majd ugyanezen okból márciusban is volt egy kényszerpihenőjük. Ettől függetlenül a gladiátorok felkészülése jól sikerült, és bár a kora tavaszi leállás miatt elhalasztották az alapszakaszbeli meccseiket, a bajnokságot győzelemmel kezdték, majd második találkozójukat is simán behúzták. Az idény eddigi alakulásáról Gyarmati Ottóval, a csapat vezetőedzőjével beszélgetett a lap újságírója.

A friss Egyetemi Élet ide kattintva érhető el.

Forrás: DE Sajtóiroda, hirek.unideb.hu - OCs