Rektor a Tudósiskolában

A kutató, a klinikus, az oktató, az egyetemi vezető és a szenvedélyes dobos – Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora a középiskolai és egyetemi éveiről, inspirációról, a pályájáról és a kutatói kihívásokról is beszélt a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája középiskolás diákjainak szerdán a „Tudós és iskola – tudósiskola” tehetséggondozó program keretében.

A balatonfüredi Lóczi Lajos Gimnáziumtól az egyetem rektori székéig, szemelvények egy életműből, Multidiszciplináris karrier címmel tartott előadást a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája tehetséggondozó és pályaorientációs programjának keretében Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora. 

-Egy karrier elindulásának meghatározó tényezői a mesterek, én szerencsés voltam, mert olyan kutatóktól tanulhattam, mint például Vizi E. Szilveszter. 1982 és 1986 között a Szegedi Egyetemen töltött éveim alatt ki sem jöttem a laboratóriumból, ahol a fal túloldalán Szentgyörgyi Albert kutatott egykoron. Az a fontos, hogy az ember fiatalon olyan mesterek kezei közé kerüljön, akik megmondják, mit kell csináljon és azt is, mit nem. Nálam a kardiovaszkuláris farmakológiával kezdődött minden, majd a szenzorin mechanizmusok és a bakteriofágok következtek – sorolta Szilvássy Zoltán. 

Az egyetemi vezető hangsúlyozta: kutatói tevékenysége során mindig kiemelt szerepet játszottak a tudományos publikációk, mivel azok a kutató porfóliójának elemei, azok jelentik a tudományos marketinget.  

Szilvássy Zoltán előadásában felidézte a Pharmapolis Debrecen Innovatív Gyógyszeripari Klaszter létrejöttét, beszélt az intézmény medicinafejlesztési és gyártási terveiről az antimikrobiális rezisztencia területén, a Pilot Laborban végzett kutatásokról. 

-A „Tudós és iskola – tudósiskola” tehetséggondozó program elsődleges célja, hogy a diákok megismerjék a Debreceni Egyetemen folyó magas szintű tudományos munkát, és segítse őket a pályaválasztásban. Az iskola orientációs tevékenységének és ennek a programnak is köszönhető, hogy az egyetem beiskolázási rangsorában gimnáziumunk az első helyen szerepel. A tudósiskola lehetőséget biztosít a diákjainknak, hogy megismerhessék a DE professzorait egy más oldalukról is és közvetlenül kérdezhessék őket – mondta Denichné Hajdu Tímea, a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája főigazgatója.  

A tehetséggondozó és pályaorientációs programsorozat 2024/2025-ös tanév nyitórendezvényén a gimnázium 10., 11. és 12. évfolyamos diákjai vettek részt. 

A „Tudós és iskola – tudósiskola” következő rendezvényén Bácsné Bába Éva, a Gazdaságtudományi Kar Sportgazdasági és -menedzsment Intézet vezetője tart előadást és várja az érdeklődő fiatalokat. 

 


Sajtóközpont - ÉE