Aranyeső az Orvos Tenisz Világbajnokságon

Összesen négy aranyéremmel tért haza a Debreceni Egyetem két kiváló teniszezője, Bágyi Kinga, a Fogorvostudományi Kar dékánja és Orosz László, az Általános Orvostudományi Kar Sebészeti Intézet adjunktusa a lettországi Jurmalában megrendezett 52. Orvos Tenisz Világbajnokságról.

A múlt héten lezajlott, egyhetes világbajnokságon 18 ország csaknem 250 versenyzője mérte össze tenisztudását.

 
Bágyi Kinga korábbi többszörös orvostenisz világbajnok az idén mindhárom számában, egyéniben, női párosban és vegyespárosban is a legjobbnak bizonyult kategóriájában, 50+-ban. Párosban az osztrák Katrin Bermoserrel, míg vegyespárosban Orosz Lászlóval sikerült ezt az eredményt elérnie.  

- Ezek életem talán legbecsesebb világbajnoki aranyérmei. Kiélezett meccsek jellemezték ezt az egy hetet. A hat évvel ezelőtti keresztszalag-szakadásom után most éreztem először, hogy igazán jó formában vagyok mind mentálisan, mind fizikálisan. Mindkét páros döntőt teljesen reménytelennek tűnő helyzetből sikerült megfordítanunk. A vegyespáros-mérkőzés különösen érdekesen alakult, hisz salakon kint kezdtünk, majd 1/6 1/3-as állásnál a rosszra fordult időjárás miatt bent, kemény borításon kellett folytatnunk a csatát. Ez a váratlan szituáció hozta el végül mégis számunkra a fordulatot: 1/6 7/6(5) 10/6-ra sikerült megnyernünk a mérkőzést. Percekbe tellett, mire elhittük, hogy győztünk és világbajnokok vagyunk. Hálával és köszönettel tartozom partnereimnek ezért a csodálatos élményért – fogalmazott Bágyi Kinga, aki gyermekkora óta hódol a fehér sportnak. 

Magyarországot összesen öten képviselték a tornán, a két debreceni kiválóság mellett a budapesti Misley Endre nyugalmazott szülész-nőgyógyász, Pethes Ákos orthopéd sebész és a soproni, de debreceni kötődésű Rák Péter fogorvos.
 
- A magyarok összesen 5 arany, 1 vigasz arany, 1 ezüst és 1 bronzéremmel tértek haza, valamint a férfi Nation’s Cup (Nemzetek Kupája) csapatunk a 8 közé jutott – összegezte Orosz László az elért eredményeket, aki szintén gyermekkora óta teniszezik és jelenleg a DEAC Old Boys tagja.

 

Jövőre az Orvos Tenisz Világbajnokság helyszíne Budapest lesz. Az erről szóló szavazás igen kiélezett volt, Magyarország 9:8-ra nyert Törökországgal szemben.


Sajtóközpont - OCs