Soha nem látott felvételi rekord a Debreceni Egyetemen

Minden eddiginél több jelentkezőt vett fel a 2023-as általános felvételi eljárásban a Debreceni Egyetem, a sikerrel felvételizők száma meghaladja a nyolcezret. Ez az eredmény a pótfelvételi eljárást követően, valamint a határon túli jelentkezőkkel és az angol nyelvű szakokra felvételizőkkel még biztosan emelkedni fog a következő hetekben, várhatóan több mint tizenegyezer új hallgató érkezhet ősszel az egyetemre.

Továbbra is a DE a legnépszerűbb vidéki egyetem az országban, a felvételt nyert hallgatók számát tekintve rekordot döntött a Debreceni Egyetem, bőven meghaladva az elmúlt évek eredményeit. Csütörtök este hozták nyilvánosságra a ponthatárokat, a leendő elsőévesek közül több százan a Dóczy utcai Sportcampuson rendezett Pont iDE Partin várták izgatottan az eredményeket. A felsőoktatási intézményekbe jelentkezők sms-ben is kaptak értesítést arról, hogy a tanulmányi eredményeik alapján hova nyertek felvételt. A mostani eljárásban 8019 hallgatót vesz fel a Debreceni Egyetem, ezt megközelítő teljesítményre utoljára a 2019-es általános felvételi eljárást követően volt példa, ami akkor szintén rekordnak számított. A mostani eredmény 23 százalékos növekedést jelent az előző évi adatokhoz képest.

Bartha Elek oktatási rektorhelyettes a felvételi eredmények kapcsán tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta: kivételes a mostani felvételi eredmény, hiszen az elmúlt tíz év legjobb adatait produkálta az egyetem.

 Nemcsak országosan jelentkeztek a korábbi évekhez mérten sokan a felsőoktatásba, a Debreceni Egyetem is sikerként könyvelheti el a 2023-as felvételi eljárást. Ez az eredmény a jelentkezési számokból már előre sejthető volt, és örömteli számunkra, hogy az elmúlt tíz évben nem tapasztalt hatékonysággal sikerült felvennünk új hallgatókat ebben a naptári évben. A kidogozott, új beiskolázási stratégiának, a DE hazai felsőoktatásban betöltött aktív jelenlétének és a képzés színvonalának nagyban köszönhető ez a mostani siker - fogalmazott a rektorhelyettes.

A Debreceni Egyetemre ebben az évben első helyen összesen 11 ezer 351-en jelentkeztek. A legtöbb elsőéves hallgató ezúttal is az orvos- és egészségtudományi képzési terület szakjain (1531) kezdheti meg a tanulmányait, ezt a gazdaságtudományi képzések követik, itt összesen 1322 elsőéves lesz majd szeptembertől. A pedagógusképzésekre 1048 jelentkező nyert felvételt, de sok elsőéves lesz majd a műszaki (863), a jogi (691) és a bölcsészettudományi képzési területeken is (626). 

Az egyetem 13 kara közül a Gazdaságtudományi Kar teljesített a legjobban, oda 1707 jelentkezőt vettek fel, az Egészségtudományi Karra 1093, a Bölcsészettudományi Karra 908-at, a Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Karra pedig 794-et. A GYGYK produkálta a legdinamikusabb növekedést, hiszen oda a mostani felvételi eljárásban az előzőhöz képest 452-vel többen nyertek felvételt, ami 132 százalékos növekedésnek felel meg. Emellett a Zeneművészeti Kar 73 százalékos ugrást könyvelhet el, köszönhetően többek között a szeptemberben az országban egyedül itt induló kortárs könnyűzenei alapképzésnek.

A legnépszerűbb alapképzés idén is az ápolás és betegellátás szak volt, ahova 678 jelentkezőt vett fel az egyetem, de 365 fővel a jogász, 300 fővel a gyógypedagógia, 255 fővel pedig az óvódapedagógus képzés is jól teljesített. 

A legmagasabb ponthatár idén a jogász szakon volt, ahova 465 fölötti átlagponttal kerültek be a jelentkezők.

A Debrecenen kívüli képzési helyek esetében is jelentősen javultak az adatok, hiszen a Szolnok Campusra a tavalyi 240-hez képest idén 441 elsőévest vett fel a DE, míg a 2022-es 302 fő után szeptembertől már 500 elsőssel bővül az Egészségtudományi Kar nyíregyházi campuson működő egysége.

Az idei általános felvételi eljárásban kiemelkedő eredményt értek el a tanárképzésben érintett szakok is, évek óta nem volt ilyen jelentős, 38 százalékos a növekedés ezen a területen. Forisek Péter, a Tanárképzési Központ főigazgatója elmondta, hogy 358 felvételiző kezdheti meg szeptembertől tanulmányait valamelyik tanérképzési szakon.

Igazi sikertörténet az, amit a tanárképzés az általános felvételi eljárásban teljesített. Az egyetem alapításától kezdve jelen van ez a képzési terület, mely kiemelkedő szerepet tölt be az új felsőoktatási modellben. Nagyon gazdag palettát kínál az intézmény a jelentkezőknek, szinte minden szakpárosítás elérhető a Debreceni Egyetemen. Nagyon magas pontszámmal vettük fel a hallgatók túlnyomó többségét, összességében elmondható, hogy nagyon felkészült és nagyon jó tanulmányi eredményekkel felvételiztek a tanárszakokra a diákok. Ez minden bizonnyal annak köszönhető, hogy jelen vagyunk a középiskolákban, az általános iskolákban, valamint a közösségi médiában is – tette hozzá a tanárképzési főigazgató.

Forisek Péter megjegyezte: osztatlan tanárképzésekre 27,2 százalékkal, a rövidciklusú tanárképzésekre 44 százalékkal nőtt a felvettek száma. A szakmai tanárképzésekre 99 főt vett fel az egyetem, akiknek csaknem fele az idén először induló szociális ismeretek tanára szakon kezdheti meg tanulmányait.

Azok, akiknek ezúttal nem sikerült bekerülniük arra a szakra vagy intézménybe, ahova szeretettek volna, még van lehetőségük javítani. Napokon belül indul a pótfelvételi eljárás, amelyen a Debreceni Egyetem hagyományosan önköltséges képzéseket hirdet meg, de a kiemelt képzési területeken alap- és osztatlan képzéseken állami ösztöndíjas szakokra is lehet majd jelentkezni.

Természetesen ezzel a lehetőséggel élni akar a Debreceni Egyetem is, ennek megfelelően a pedagógusképzésben, az agrár, a műszaki, az informatika, valamint az orvos- és egészségtudományi, illetve a természettudományi képzési területeken fogunk ilyen szakokat hirdetni. Újdonság is lesz a pótfelvételi eljárásban, hiszen az edző alapképzési szakra először itt lehet majd felvételizni. Fontos információ az elsőéveseknek, hogy első alkalommal ítéli oda a DE szeptemberben a gólyaösztöndíjat azoknak, akik középiskolai tanulmányaik és versenyeredményeik alapján jogosultak rá. Arról, hogy ennek érdekében mit kell tenniük, közvetlenül értesítjük majd az állami ösztöndíjas képzésre felvett hallgatókat – közölte Pósánné Rácz Annamária, a Debreceni Egyetem oktatási főigazgatója. 

A pótfelvételi eljárásra augusztus 6-ig lehet jelentkezni az e-felvételi rendszeren keresztül. A ponthatárokat várhatóan augusztus 28-án hirdetik ki.

 

 

Sajtóközpont - BZ