Oldjuk meg együtt a bűntényeket a Campuson

Hogyan segíti egy gyilkos letartóztatását, egy ismeretlen áldozat azonosítását, illetve a halál okának megállapítását az igazságügyi orvosszakértő? Mennyiben más a valóság és az amerikai filmek helyszínelőinek munkája? Ezekre a kérdésekre is választ kaphatnak, valamint a drog- és alkoholfogyasztás jogi következményeiről is hallhatnak a fesztiválozók a Campus Fesztivál Egyetem téri színpadán rendezett beszélgetéseken.

-    A fiatalok nem mindig vannak tisztában a cselekményük súlyával, ezért fontos, hogy tájékoztassuk őket arról, milyen következményekkel számolhatnak. Kevesen tudják például, hogy vannak olyan kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények, amelyekért húsz év szabadságvesztésre vagy akár életfogytiglanra is ítélhető az elkövető, akárcsak egy minősített emberölés esetén – mondta a hirek.unideb.hu-nak Elek Balázs, a Debreceni Egyetem ÁJK Büntető Eljárásjogi Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára, a Debreceni Ítélőtábla Büntető Kollégiumának vezetője.   

A kábítószerrel visszaélés miatt indult büntetőügyek büntetéskiszabási gyakorlatáról, a Büntető Törvénykönyv szabályozási rendszeréről, illetve a társadalmi megítélés és a büntetőjogi következmények összeegyeztethetőségéről, az ítélkezési gyakorlat elfogadottságáról, valamint az ópiumháború folytatásáról, a szintetikus drogok használatának veszélyeiről is hallhatnak az érdeklődők az Elek Balázzsal folytatott beszélgetésen, a Campus Fesztivál Egyetem téri színpadán. 

A tanszékvezető egyetemi tanár ítélkezési tapasztalatai alapján az ittas állapotban elkövetett bűncselekmények jogi megítéléséről is szót ejt majd. Elek Balázs ennek kapcsán felhívja a figyelmet arra, fontos tisztában lenni azzal, hogy az alkoholos befolyásoltság súlyosító körülménynek számít több bűncselekmény, például testi sértés esetén.  

A Buli és alkohol? A drog- és alkoholfogyasztás jogi következményei című beszélgetés július 19-én, szerdán délután fél négykor kezdődik az Egyetem téri színpadon.  

Pénteken pedig az igazságügyi orvosszakértők munkájával ismerkedhetnek meg a fesztiválozók. A szakemberek beszámolnak arról, hogyan segítik a hatóságok, a rendőrség és az ügyészség munkáját, holttestek azonosítását, illetve gyilkosok felkutatását.   

-    Sokan azt gondolják, hogy a munkánk csak a boncolás, de ettől sokkal többről van szó.  Bemutatjuk többek között azt, hogyan lehet objektív módszerekkel, például röntgennel, genetikai vizsgálatokkal, fogászati leletek, illetve speciális testi jegyek alapján azonosítani ismeretlen holttesteket, és azt is láthatják az érdeklődők, hogy például egy gyilkosságnál, emberölésnél a halál okának meghatározásánál milyen genetikai, toxikológiai vizsgálatokat alkalmazunk. A kapott információkat átadjuk a rendőrségnek és ezekre alapozva történhet meg a vádemelés – ismertette a DE Klinikai Központ Igazságügyi Orvostan igazgatója.

Gergely Péter hangsúlyozta: munkájukat sokszor az amerikai sorozatokban megismert helyszínelőkéhez hasonlítják, de a valóság és a filmek között óriási a különbség. A való életben például egy genetikai vizsgálatnál nincsenek azonnali eredmények, azokra napokat, gyakran heteket kell várni. A filmekben általában egy ügyben nyomoznak, az Igazságügyi Orvostan munkatársai viszont párhuzamosan több eseten dolgoznak.  Az egyik legfontosabb különbség pedig az, hogy a sorozatokban mindig van egy tökéletes befejezés, az életben viszont nem minden ügyet sikerül megoldani.  

Az Oldjuk meg együtt a bűntényeket! című, virtuális bemutatóval színesített beszélgetés július 21-én, pénteken 17 óra 30 perckor kezdődik a Campus Fesztivál Egyetem téri színpadán. 

 

Sajtóközpont - CzA