Kitüntették a kiváló klinikai dolgozókat

A Debreceni Egyetem Klinikai Központja több mint harminc dolgozóját jutalmazta Semmelweis-nap alkalmából. A csütörtöki ünnepségen adták az Elnöki Elismerő Okleveleket és Jutalomdíjakat, illetve A Klinikai Központ Kiváló Orvos Kitüntetés és Jutalomdíjat, valamint A Klinikai Központ Betegellátásáért Emlékérmet.

Semmelweis Ignác, az anyák megmentője 1818. július elsején született. Születésének évfordulója 1992 óta a magyar egészségügy napja. 

-    Semmelweis korát meghaladó szemlélete, előremutató gondolkodása és szakmai elkötelezettsége szenvedéllyel végzett kutatói tevékenységgel párosult, melynek eredményeképp jelentős mértékben visszaszorította a gyermekágyi láz miatti halálozások számát. Nemcsak a szakmája, hanem az emberiség számára is kétséget kizáróan maradandót alkotott, és az általa közvetített örökérvényű értékek valamennyiünk számára útmutatóul szolgálnak – kezdte ünnepi beszédét Szabó Zoltán, a Klinikai Központ elnöke. 


A professzor hangsúlyozta: a Klinikai Központ munkatársai a nagy előd örökségét megőrizve, az állandó megújulás követelményét szem előtt tartva dolgoznak a betegek gyógyulása érdekében. Arra törekednek, hogy az intézményben európai élvonalba mutató, progresszívan fejlődő betegellátást biztosítsanak.  

Az elmúlt időszak eredményeiről szólva Szabó Zoltán kiemelte: a két éve zajló és hamarosan befejeződő integrációs folyamat részeként önálló klinikákat alapítottak, optimalizálták és egyértelműsítették a betegutakat, a párhuzamosságok megszüntetésével csaknem hatvanöt százalékban egypólusú, centralizált betegellátást alakítottak ki, létrehozták a szakrendelések működését támogató új Betegirányító Központot. 

-    Az intézkedések célja a betegelégedettség, valamint a betegellátás biztonságának és minőségének növelése, a klinikai szakellátásokhoz való hozzáférés esélyegyenlőség elvét szem előtt tartó megkönnyítése volt – szögezte le az elnök. 

A Klinikai Központ az infrastrukturális és szakmai fejlesztésekre, korszerűsítésekre is nagy hangsúlyt fektet. Szabó Zoltán bízik abban, hogy hamarosan bevezethetik a négy szakmára kiterjedő robot technológiát is. 

A professzor a múlt eredményei mellett a közeljövő kihívásairól is említést tett. Július elsejétől a Klinikai Központ csaknem 3500 fekvőbetegággyal, mintegy 7700 dolgozó közreműködésével, három klinikai campust magába foglaló új szervezeti struktúrában folytatja működését, Magyarország és a közép-európai régió egyik legmeghatározóbb egészségügyi intézményeként.

-    A majdnem száz éves múltra visszatekintő Berettyóújfalui Gróf Tisza István Kórház fenntartói joga  július elsejétől a Debreceni Egyetemhez kerül, a kórház a Klinikai Központ új campusaként működik tovább. Ugyancsak július első napjától  vármegyénk csaknem 150, védőnői feladatokat ellátó szakembere kerül a Klinikai Központ kötelékébe – ismertette Szabó Zoltán. 

Az elnök azt mondta: a strukturális és szakmai változások igazán meghatározó eredményt, egyúttal jelentős kihívást és lehetőséget is jelentenek. Reményét fejezte ki, hogy az integrációnak köszönhetően az elmúlt évek nagyívű, dinamikus fejlődése még magasabb szinten folytatódik. 

Szabó Zoltán hozzátette, hogy a minőségi betegellátás nem valósulhatna meg a szakmailag magasan kvalifikált dolgozók nélkül, éppen ezért a Klinikai Központ vezetősége kiemelt figyelmet fordít teljesítményük méltó elismerésére.  
Semmelweis-nap alkalmából a Klinikai Központ elnöke minden évben elismerő oklevelet és jutalomdíjat adományoz azoknak a szakembereknek, akik feladataikat kiemelkedő hozzáértéssel és szorgalommal végzik.
 A Semmelweis-napi ünnepségen a Klinikai Központ harminc munkatársa vehette át az elismerést.

A Kiváló Orvos Kitüntetést és Jutalomdíjat példamutató és kiemelkedő munkájáért Péter Andrea, a Kardiológiai és Szívsebészeti Klinika klinikai szakorvosa, a Klinikai Központ Betegellátásáért Emlékérmet pedig Várvölgyi Csaba, a Gasztroenterológiai Klinika klinikai főorvosa kapta meg.