Duális képzés: a Deufol is várja a GTK hallgatóit

Többek között az üzletfejlesztésben, a logisztikai és a pénzügyi folyamatokban kínál új ismeretszerzési lehetőségeket a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar legújabb duális partnervállalata. Ezúttal a Deufol Hungary Kft. kapcsolódik be a leendő szakemberek képzésébe, hozzájárulva a hallgatók piacképes gyakorlati oktatásához.

A kar számára fontos, hogy a hallgatók a képzési idő alatt minél naprakészebb gyakorlati ismereteket szerezhessenek, ezáltal pedig tanulmányaik elvégzését követően könnyebben találjanak elhelyezkedési lehetőséget – hangzott el a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar és az ipari csomagolással foglalkozó Deufol Hungary Kft. között létrejött, duális képzés elindításáról szóló együttműködési megállapodás csütörtöki aláírásán. A képzés lényege, hogy a hallgatók a gyakorlati időszak egyik felét az egyetemen, másik felét pedig a partnercégnél töltik, ezáltal piaci környezetben szerezhetnek hasznos szakmai tapasztalatokat.
 

A megállapodás szerint a DE GTK hat szak – az Ellátásilánc menedzsment mesterképzési szak, a Marketing mesterképzési szak, a Nemzetközi gazdaság és gazdálkodás mesterképzési szak, a Számvitel mesterképzési szak, a Vállalkozásfejlesztés mesterképzési szak, a Vezetés és Szervezés mesterképzési szak Kontrolling és teljesítménymenedzsment és Emberi erőforrás menedzsment és szervezetfejlesztés specializációja – esetében kötött duális képzésre vonatkozó együttműködést a Deufollal. Szeptembertől félévente akár öt hallgatónak kínál gyakorlati tapasztalatszerzési lehetőséget a cég.

- A kar kiemelt figyelmet fordít a munkaerőpiaci szereplőkkel való kapcsolattartásra, a mostani együttműködési megállapodás egy újabb lépés ebbe az irányba. Az a célunk, hogy minél több alapszakos hallgató tanuljon tovább mesterképzésen, a duális együttműködésnek köszönhetően ugyanis nappali tagozaton folytathatja tanulmányait az egyetemista, közben pedig egy vállalatnál szerezhet gyakorlati tapasztalatokat, és még jövedelemhez is juthat. A diploma megszerzését követően sokkal nagyobb előnnyel kerülhet így ki a munkaerőpiacra – fogalmazott Fenyves Veronika, a DE Gazdaságtudományi Kar dékánja. 

A Deufol Hungary Kft. három kontinens tizenkét országában jelen lévő ellátásilánc-menedzsment szolgáltató, 2019-ben hozta létre debreceni logisztikai üzemét. Különböző rövid és hosszú távú projektekben országosan, valamint a kelet- és dél-európai régió több helyszínén segítik ügyfeleiket.

A vállalat ügyvezető igazgatója, Elek Gergő kiemelte, hogy értékálló, hasznos tudást szeretnének adni a hallgatóknak, többek között az üzletfejlesztésben, a logisztikai és a pénzügyi folyamatokban is új ismeretszerzési lehetőségeket kínálnak nekik. 

- Nagyon sokrétű együttműködést folytatunk az egyetemmel és egyéb szakképzési intézményekkel, részt vettünk eddig is államvizsga-bizottságokban, szakmai konferenciákon és jelenleg is biztosítunk gyakorlati és szakdolgozati lehetőséget a hallgatóknak. Ebben az együttműködésben jelentős új mérföldkő ez a duális megállapodás. Cégünk számára a kezdetektől fontos dolgozóink képzése, ugyanígy nagy hangsúlyt kap a szakmai utánpótlás oktatása is. A Debreceni Egyetem részéről tetten érhető az a nyitottság, amely révén közelebb kerülhet egymáshoz az akadémiai tudás és a vállalat szakmai elvárása, a duális együttműködés ezt a célt szolgálhatja majd – közölte Elek Gergő, a Deufol Hungary Kft. ügyvezető igazgatója.

A duális képzésekre augusztus végéig jelentkezhetnek a cégekhez a Debreceni Egyetem hallgatói. Az intézmény és a partnervállalatok duális célú együttműködéseiről ezen a linken lehet további részleteket találni.  A Deufol Hungary Kft. által kínált aktuális gyakorlati és duális lehetőségekről pedig ide kattintva lehet tájékozódni.