Az ország legjobb karvezetői között a ZK tehetsége

Kivételes teljesítményével a második helyen végzett a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar ötödéves hallgatója a fővárosi karvezető versenyen. A ZK tehetsége az ország legjobbjai között mérette meg magát és több esélyesnek tartott versenyzőt utasított maga mögé.

Az ország egyetemi hallgatói számára hirdette meg március végén a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem a Lantos Rezső Karvezető Versenyt, melynek az volt a célja, hogy a fiatalok megmutathassák vezényléstechnikai tudásukat, és szakértői bizottság előtt bizonyíthassák a hatékony kórusmunkához szükséges művészi, pedagógiai rátermettségüket.
 

A Zeneakadémia Kupolatermében megrendezett versenyen Kozak Olimpiu, a debreceni Zeneművészeti Kar 5. évfolyamos hallgatója is elindult. A Debreceni Egyetem tehetséges növendéke hét zeneakadémiai versenyzővel mérte össze a tudását.

A versenyen Joseph Rheinberger: Ave Regina (Sechs Marianische Hymnen – op. 171 No. 6) és Kocsár Miklós: Salve Regina című művét kellett sorsolás alapján vezényelnie.

Kozak Olimpiu kiemelkedően teljesített, hiszen a magasan kvalifikált mezőnyben a döntőbe jutott, ahol végül a második helyen végzett és megkapta a Zeneakadémia Alapítvány ösztöndíját. A fináléban Jan Pieterszoon Sweelinck: Cantate Domino című darabját, egy vegyeskarra írt romantikus vagy századfordulós kórusművet, valamint sorsolás alapján Kodály Zoltán: Az 50. genfi zsoltár című szerzeményét kellett vezényelnie.

A DE Zeneművészeti Kar ötödéves hallgatója az értékes dobogós helyezés mellett a közönség elismerését is kivívta, a hallgatóság őt választotta a legjobb versenyzőnek.

A fiatal tehetség felkészülését Kabdebó Sándor és Végh Mónika, a Zeneművészeti Kar Szolfézs- Zeneelmélet, Karvezetés Tanszék oktatói segítették.