DEDM: újítások nagy sikerrel

Jelentősen megnőtt a Debreceni Egyetem dolgozóinak sportos aktivitása februárban. Az év második hónapjában már kisebb részekre bontott szervezeti egységek versenyeztek, ez pedig motiváló volt a Debreceni Egyetem Dolgozói Mozgásprogram (DEDM) résztvevői számára.

A DEAC szabadidősport szakosztálya által szervezett játékos megmérettetés 2022 májusában indult, mára már 870-en csatlakoztak hozzá az egyik legnagyobb közösségi oldalon.

A DEDM keretét a Debreceni Egyetem szervezeti egységeinek versenye adja. A dolgozók mozognak, a mozgással töltött perceket pedig pontokra válthatják, amelyeket egy egyetemi adatbázisban rögzíthetnek. A bejegyzett pontok alapján minden hónapban kiderül, melyek voltak az adott hónap legaktívabb szervezeti egységei.

A szervezők 2023-ban már a legjobb három szervezeti egységet díjazzák, ezen felül további újítás, hogy a nagyobb szervezeti egységeket szétválasztották. Ennek is köszönhetően több új egység is odaért a dobogóra, a legaktívabb közülük a Kancellária Jogi Igazgatósága volt, ők a februári győztesek.

Elek Tímea jogi igazgató elmondta: nagyon élvezik a versenyt a kollégái, akik változatos mozgásformákat választanak úgy, mint a síelés, a túrázás, a futás vagy épp a torna.

Közismert tény, hogy az aktív életmód vitalitásunk megőrzésének, kognitív képességeink és mentális egészségünk fenntartásának nélkülözhetetlen eszköze. Tehát nem csak egy kellemes opció a szabadidőnk eltöltésére, hanem elengedhetetlenül fontos, a mindennapokba beépítendő feladat, amelyért később még egész biztosan hálásak leszünk magunknak, és amelyet nagy öröm látni, hogy ilyen sokan gyakorolnak rendszeresen – hangsúlyozta Elek Tímea.

A második helyezett a Kancellária Pályázati Központja lett. Mézes László igazgató szerint minden kollégája hozzátette a maga részét a sikerhez.

Nálunk negyven kollégából nagyjából harmincan rendszeresen mozognak, így azt gondolom, hogy ezt az aktivitást szépen tükrözi a második helyünk. Mi például az egyik munkatársammal hetente fallabdázunk, így ott duplán számítanak a pontjaink – tette hozzá a központigazgató.

A bronzérmet megosztva a Rektori-Kancellári Kabinet és a Gazdaságtudományi Kar vitte el. A Rektori Hivatal vezetője, Orosz-Csatári Tímea elmondta: nagyon örültek, hogy szétválasztották a szervezők a nagy szervezeti egységeket.

Így jobban tudtuk egymást motiválni. Nálunk majdcsak mindenki mozog, inkább a rendszeres bejegyzésre kellett jobban odafigyelnünk. Van olyan kollégánk, aki eddig alig vagy egyáltalán nem mozgott és a program hatására elkezdett jógázni. A DEDM lelkesíti az embereket arra, hogy egy-egy napi mozgás ne maradjon ki, és pontot tudjunk rögzíteni – összegezte tapasztalatait Orosz-Csatári Tímea.

A karok közül egyedüliként a GTK fért fel a DEDM dobogójára februárban. Fenyves Veronika dékán elmondta: a januári dobogós helyük plusz motivációt adott a kollégáinak.

Az év első hónapjában az ezüstöt sikerült megcsípnünk, most pedig a harmadik hely lett a miénk, de így is nagyon örülünk, hiszen nagy létszámú szervezeti egység a miénk. Nagyon remélem, hogy valamelyik dobogós helyet sikerül majd hónapról hónapra elérnünk – mondta a kari vezető.

Az élmezőny tagja volt még februárban a GYGYK, az ISZK, a Közbeszerzési és Beszerzési Igazgatóság és a DEENK is. Mellettük szépen teljesített még az Intézetek-Központok-Egyesületek, a Kancellária Kis Szervezetek Válogatottjának csapata és a Tervezési és Kontrolling Igazgatóság is. A karok közül az IK, a MÉK, a TTK, a klinikák közül pedig az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás, a Neurológiai, a Belgyógyászati, a Sebészeti és az Urológiai klinika is.

A DEAC szabadidősport szakosztályának vezetője, Mag Zoltán elmondta: a nagy egységek szétválasztása sok kis közösséget aktivált és ennek eredményeként februárban már 41 szervezeti egységtől 1150 mozgásbejegyzést rögzítettek a dolgozók, ami jelentősen felülmúlta a januári hónap eredményeit.

A mozgás-aktivitás mellett a csoport létszáma is szépen bővült, február végére már több mint 870 tagunk van. Ez köszönhető annak, hogy folyamatos, személyes tájékoztatást adunk az egyes szervezeti egységeknél, de még inkább annak, hogy sok csoporttag küld DEDM-meghívót a munkatársainak. A program szépen halad következő célkitűzése, az 1000 tag elérése felé – tette hozzá Mag Zoltán, aki egyben örömének adott hangot, hogy a versenyszellem fokozódik és egyre több szervezeti egység tűzi ki a dobogós helyezés elérésének célját.

A szervezők mindig hangsúlyozzák, hogy mindenki nyertes a programban, aki mozog, különösen, ha a program hatására még aktívabb, sportosabb életet él, mint korábban.

A programhoz bármely egyetemi dolgozó csatlakozhat tetszőleges időpontban. A pontokat ezen a regisztrációs oldalon lehet gyűjteni, míg a DEDM Facebook-csoportja itt érhető el.

 

 

Sajtóközpont – PKZs